Budapesten született. Már fiatalon a labdarúgás és a tánc felé fordult. Fivére is futballozott. Zsidó származású, túlélte a holokausztot. Bécsbe költözött, pályafutása során számos országban dolgozott. A hatvanas években hozzájárult ahhoz, hogy a portugál Benfica tekintélyes, világszerte ismert és elismert klubbá váljon.

Mindezek alapján a legendás tréner, Guttmann Béla juthat eszünkbe, ám a fenti megállapítások tökéletesen érvényesek az 1960 és 1970 között aranyévtizedét élő Benfica egy különös háttérfigurájára, Szóbel Árminra is.

Történetünk hőséről - az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található operatív anyagok alapján - Orbán-Schwarzkopf Balázs, történész-levéltáros írt remek cikket 2019-ben, később Vörös Csaba, "Alvilági játszmák a labdarúgás árnyékában" címmel a FourFourTwo magazin 2020 júniusi számában. A két írás Szóbelnek az 1960-as években folytatott, elsősorban magyarországi tevékenységére és a vele foglalkozó jelentésekre koncentrál. Ezúttal kísérletet teszünk arra, hogy felvázoljuk Szóbel Ármin (és vele összefüggésben) fivérei életpályáját, valamint (egy következő részben) kiemelten vizsgáljuk kapcsolatát a Benficával és Guttmann Bélával.

A rivaldafényben futball és táncosnők, a függöny mögött lány- és drogkereskedelem, fürkésző titkosszolgálat.

Eusébio (Benfica), Szóbel Ármin és Farkas János (Vasas), a Benfica - Vasas BEK negyeddöntő mérkőzés előtt 1968. március 14-én Lisszabonban. Forrás: A Bola,1968. március 16., 3. old.

Az MTK reménységei

A Budapest VIII. kerületében élő Szóbel Zoltán betűszedő és Langer Aranka (majdani ószeres) 1916. november 19-én kötöttek házasságot. Három fiúgyermekük született: Aurél (1919), Ármin (1921) és István (1924? / 1928?). Ármin és öccse, István az MTK kölyök-, majd ifjúsági csapatában tanultak futballozni. A Terézvárosban lakva időnként az Almássy tér vagy a Tisza Kálmán tér ifi együtteseit is erősítették. 1940 végén az MTK-s Ármint egy ifik elleni fegyelmi eljárásban elmarasztalták, 1941 áprilisáig eltiltották a játéktól. A zsidótörvények hatására, az MTK feloszlásával "Szóbel I. és Szóbel II." is elhagyta Budapestet. A fővárostól távol, a második bécsi döntéssel Magyarországhoz visszakerült Szatmárnémetiben telepedtek le, a másodosztályban szereplő Szatmári SE-hez igazoltak 1941 augusztusától. A két testvér közül vélhetően a fiatalabb és tehetségesebb István ősszel megfordult a Kolozsvári AC csapatában is. Lehetőségeik egyre inkább beszűkültek. 1942 februárjában a Szatmári SE Goldberger SE elleni mérkőzésen a játékvezető kiszúrta, hogy a szatmárnémetieknél Szóbel jogtalanul szerepel. István visszatért Budapestre, ahol állítólag a Hunnia Filmgyárban folytatott tanulmányokat, mert érdekelte a mozik világa. 

Munkaszolgálat

Ármint, Istvánt és bátyjukat, a kesztyűszabász Aurélt behívták munkaszolgálatra. Ármin és Aurél a bori munkatáborba került, mindkettőjük neve megtalálható Csapody Tamás bori munkaszolgálatosokról szóló könyveinek névjegyzékében. (Alátámaszthatja az ottlétet az is, hogy 1945 decemberében István táncmulatsággal, tombolával, szépségversennyel egybekötött „Bori bált” szervezett. A rendezvényt, annak sértő, szerencsétlen elnevezését, ötletét, plakátját a Népszava és a Szabadság újságírója is botrányosnak, ízléstelennek találta.) A nácizmus üldözötteiről dokumentumokat őrző óriási online adatbázis, az Arolsen Archives oldalán István sorsáról* is tájékozódhatunk. Ha az általa megadott születési évnek hiszünk, akkor mindössze tizenöt éves volt, amikor besorozták munkaszolgálatra. Elmondása szerint 1944 februárjában Budapestről Ózdra vitték, majd innen Kárpátaljára, Aknaszlatinára. Mivel ott sárgaságot kapott, októberben a balassagyarmati katonai kórházba küldték, de mire odaért, az oroszok előretörése miatt a kórházat már kiürítették. Visszatért Budapestre, ahol a háború végéig bújkálni kényszerült. Aurélt Borból Németországba, a flossenbürgi koncentrációs táborba hurcolták. 1945 márciusában egy ajtó alatt ásott lyukon kimászva élte túl a gardelegeni mészárlást.

* forrás: CM/1 File Italy for Istvan Szobel, 3.2.1.2/80505757/ITS Digital Archive, Arolsen Archives

Foci és varieté

A háború és az üldöztetés borzalmait túlélve, 1945 májusában Ármin és István az elsők között jelentkezett az újraszerveződő MTK-ba. Az egyesület második csapatában mutatkoztak be, de István hamarosan élvonalbeli mérkőzéseken is szerephez jutott. 1945 és 1947 között nyolc elsőosztályú bajnoki meccsen játszott, jobbszélső, jobbösszekötő poszton, ezalatt 1 gólt lőtt. 1946 nyarán ugyan megszellőztette, hogy az őszi idényben Bécsben, az SC Hakoah csapatában folytatja pályafutását, mert a kék-fehéreknél nem jut elég játéklehetőséghez, ám végül maradt. 1947 március végén játszotta utolsó NB1-es meccsét az MTK színeiben. Barátságos mérkőzéseken még részt vett, májusban ő is tagja volt a bécsi pünkösdi tornára utazók keretének. Későbbi visszaemlékezése szerint nehéz döntés elé került 1947 tavaszán, amikor Bukovi Márton lett a klub trénere. Bukovi az első csapat tagjaitól megkövetelte, hogy hetente legalább két edzésen vegyenek részt. Szóbelnek ez megterhelő volt, ugyanis "kettős életet élt", a labdarúgás mellett jól menő saját vállalkozást irányított.

Agilis fiatalember, tehetséges szervező volt. 1945 márciusában Budapest egyes területein még folytak a harcok, ám a romos városban Szóbel István, a VI. kerület 81. háztömb megbízottja már jótékony célú Artista Parádét szervezett nincstelen gyermekek javára. A VII. kerületi Kommunista Párt Erzsébet körút 49. alatti helyiségében március 17-én megrendezett  műsorban természetesen a Szóbel testvérpár is fellépett, egy artistaszámmal. Az esemény olyan sikeres volt, hogy március 23-án megismételték a Magyar Színházban. További fellépések következtek a Sportcsarnokba szervezett Népvarietén, a nyomdász-gyermekek üdülője javára rendezett, jótékony célú Tavaszi matinén az Omnia-mozgóban. Szóbelék Teréz-körút 35. alatti otthona rövid időn belül kulturális programokat szervező és jegyárusító irodává alakult, ahol művészmenza is üzemelt. Szegénysorsú artistákat, munkaszolgálatot megjárt zenészeket, színészeket láttak vendégül; tánccal, varietéműsorral színesített bajtársi összejöveteleket tartottak. A Fővárosi Operettszínházba szervezett műsorukban már a legnagyobb művészekkel dolgozhattak együtt; színpadra lépett itt például Karády Katalin, Jávor Pál, Honthy Hanna, ifj. Latabár Árpád és Alfonzó. A fellépő artisták soraiban pedig ott találjuk Szóbel Ármint és párját, Sonját.

Szóbel Ármin és Sonja Grajonca az 1945. szeptember 30-i Jazz Jamboree műsorában. Rendezte: a Szóbel Hangversenyiroda Forrás: Simon Géza Gábor: Magyar jazztörténet (Budapest, 1999), 123. old. / ADT

Sonja & Szóbel

Budapesten hozta össze a sors Ármint és Sonja Grajoncát, akiről az a hír járta, hogy korábban Leningrádban volt balett-táncos. A lány oroszországi zsidó család sarjaként Berlinben született 1925-ben. A fenyegető antiszemitizmus elől elmenekült Németországból. Talán a mai Litvánia területéről érkezett Magyarországra. Nővére, Evelyn - szintén zsidó származású magyar élettársával - egy disznószállítmány között megbújva szintén Budapestre menekült, ahol később, 1946-ban, Evelyn Barnett művésznéven énekes-táncosként dolgozott, majd Svájcban telepedett le és ott is hunyt el. A show business-ben bontakozott ki Sonja öccse, Wolfgang Wolodja is, aki Bill Graham művésznéven híres impresszárió, producer, rock koncert promóter lett az Egyesült Államokban. Sonja és Ármin Budapesten a neves tánctanár és koreográfus, Misley Anna tanítványai voltak. 1945 augusztusában a Royal Revű Varieté műsorában tangóval és pasodobléval mutatkoztak be a pesti közönségnek. Később elhagyták Magyarországot és Bécsbe költöztek. Orbán-Schwarzkopf Balázs cikkében idéz egy 1967-ből származó jelentést, melyben az szerepel, hogy Ármin - saját bevallása szerint - munkaszerződéssel és a budapesti szovjet parancsnokság engedélyével vándorolt Ausztriába, majd Bécsben, az ottani szovjet parancsnokság engedélyével varieté műsorokat szervezhetett. (Mivel Sonja a Szovjetunióból keveredett Magyarországra, majd szovjet beleegyezéssel, esetleg támogatással került Ausztriába, ahol később mulatót üzemeltethetett, a magyar elhárításnál a hatvanas években az is felmerült, hogy talán a szovjet titkosszolgálatnak dolgozik, férjével együtt.) Úgy tűnik, jól indult a bécsi kaland. 1946 júniusában egy pesti színházi lap Bécsben már befutott, ünnepelt táncosokként jellemezte Szóbelékat, akik a császárváros mulatóiban spanyol karaktertáncokkal nyűgözték le a közönséget. A "viharos temperamentumú" párt júliustól állítólag kész szerződés várta Milánóban, Olaszországból pedig Dél-Amerikába készültek.

Szóbel Ármin és Sonja Grajonca 1946-ban. A fotókat egykori tánctanáruk, Misley Anna férje, Angelo (Funk Pál) készítette.  Forrás: Színház, 1946. június 12., 19. old. / Arcanum DT

A Szóbel Új Studió és külföldi légióskodás

Mindeközben Budapesten István vállalkozása, a Szóbel - Új Studió Hangversenyrendező Vállalat egyre inkább felfutott. Anna-bált, színészbált, Színészek - Artisták labdarúgó-mérkőzést szervezett (melyen István is játszott). Irodát nyitott az Andrássy út 77. szám alatt, könyvelésben jártas gépírókisasszonyt vett fel, Skoda sportkocsit vásárolt (melyre később úgy emlékezett, hogy a maga nemében az első volt Magyarországon). Szakmai megbecsülésnek örvendett, állítása szerint tagja volt a Magyar Artista Egyesület választmányi vezetőségének. Élete 1947 nyarán vett fordulatot. A szervezőmunkát és a futballt egyre nehezebb volt összeegyeztetni egymással. Az MTK bécsi mérkőzése előtt például egy általa szervezett hangversenykörútról egyszerűen lelépett, faképnél hagyva a társaságot. Máskor fizetési problémák miatt keveredett vitába például Karády Katalinnal vagy perbe Kellér Dezsővel. Egy szóvicc is született ekkoriban arról, hogy a Stúdió által kötött nem egészen szabályos megállapodás amolyan "szóbeli" lehet. A vállalat és a művészek közötti súrlódások, kisebb-nagyobb botrányok megszaporodtak azután, hogy István elhagyta Magyarországot.

Nem egyszerű kibogozni, mi vitte rá végül Istvánt, hogy 1947 nyarán kivándoroljon. Maga is több narratívát kínált ezzel kapcsolatban. 1951-ben, Olaszországban készült iratokban antikommunista beállítottságával magyarázta, miért távozott. Eszerint 1947 áprilisában a kommunisták felkérték, hogy május 1-re szervezzen kommunista koncertet és varietét Budapesten, de ő ezt visszautasította. A kommunista propagandát nem kívánta támogatni. Tudta, hogy ezzel feketelistára kerül. A rendőrség ettől kezdve figyelte, faggatta, államosítással fenyegette és kapott egy határidőt, hogy lépjen be a pártba, különben letartóztatják. Úgy döntött, inkább elmenekül. A másik változat szerint az MTK egyik mérkőzését a Hungária körúton látta Egri-Erbstein Ernő, a Torino legendás trénere és szerződést ajánlott neki. Nehezen vette rá magát az ország elhagyására, mert roppant jól élt, végül azonban az édesanyja biztatására 1947 júliusában élt a lehetőséggel. Érvényes útlevele volt, de orosz kiutazási vízuma nem, ezért Mosonig vonattal ment, majd Ausztriába a gyalogos határon át, egy vezető segítségével, akinek ötven dollárt fizetett. Bécsben felvette a kapcsolatot Szatmáry László sportmenedzserrel, az MTK úszószakosztályának korábbi elnökével, aki megszervezte neki az utat Brenneron át Rómába. Augusztus 23-án érkezett Olaszországba. Az MLSz-től megkapta a hivatalos engedélyt külföldi szereplésére. 1991-ben a Népszava újságírójának azzal büszkélkedett, hogy ő volt az első magyar játékos, akit 1945 után hivatalosan külföldre engedtek és csillagászati összegért, húszezer dollárért szerződött Erbstein Grande Torinojához.

Szóbel István, az MTK labdarúgója és a Szóbel - Új Studió Hangversenyrendező Vállalat tulajdonosa, vezetője 1946-ban. Forrás: Képes Sportlap, 1946. július 30., 7. old.

Valójában az első osztályban szereplő Lucchese igazolta le októberben, de hamar a klub második csapatában találta magát. 1948 elején a másodosztályú Palermohoz került. 2016-ig, Sallai Roland érkezéséig ő volt a klub történetének egyetlen magyar labdarúgója. Szóbel emlékei szerint a Torino azért adta kölcsön a szicíliai klubnak, mert az akkori szabályok szerint egy olasz csapatban legfeljebb három külföldi szerepelhetett. Palermóban csupán két meccsen kapott játéklehetőséget, de így is bajnoki címet ünnepelhetett a másodosztály élén végzett gárdával. 1948 szeptemberében próbajátékon vett részt Milánóban az Internél, de nem fért be az együttesbe. (Általában úgy látták, a 170 cm-es játékos technikailag igen jól képzett, nagyszerűen passzol, de fizikálisan nem bírja az olasz iramot.) Úgy tűnik, pár hónapig a Torinonál kapott szerepet; egy olasz forrás szerint ő intézte el, hogy a csehszlovák válogatott magyar labdarúgó, Schubert Gyula a klubhoz kerüljön. Amikor Schubert 1948 végén a Grande Torinohoz érkezett, Szóbel kísérte, ő volt az ügynöke. (Más forrás szerint a torinói magyar kolóniában Schubert menedzsere és felesége eredetileg táncos volt, így Árminra is gondolhatnánk. Tovább bonyolítja a képet, hogy Varró Krisztián Kubaláról szóló könyve szerint Schubert menedzsere Szóbel Aurél volt...) Visszatérve István pályafutására, 1949-től a Serie C egyik kis csapatához, a Bielleséhez szerződött, ahol 1950 őszéig negyvenhét meccsen lépett pályára és hét gólt lőtt. Élete legnagyobb szerencséjének tartotta, hogy a Torino kölcsönadta, így 1949. május 4-én megúszta a supergai repülőgép-szerencsétlenséget, amelyben a Grande Torino játékosai és stábja, köztük Egri-Erbstein Ernő és Schubert Gyula is életüket vesztették. 1950-ben talán megfordult még Riminiben, majd ismét egy harmadosztályban vitézkedő együtteshez, a Leccehez szerződött. 1951 októberében tett egy kis kitérőt Franciaországba, a Metznél próbálkozott, amelyben 19 évvel korábban Guttmann Béla is szerepelt egy bajnoki mérkőzésen. Örömmel letelepedett volna az Egyesült Államokban, Kanadában vagy Kolumbiában, de végül Olaszországban, a Leccenél maradt, ahol mindössze két találkozón játszott. Az olasz kaland 1952 augusztusában ért véget. Ekkor a svájci Locarno szerződtette játékos-edzőnek, de mivel nem nyújtott maradandót, októberben a vezetőség gyorsan megvált tőle. Majd jóval távolabbi állomás, Törökország következett, próbajátékon vett részt a Székely László által irányított Fenerbahçe csapatánál 1952 novemberében. Miután a híres török klub túl nagy falatnak bizonyult, Belgiumban próbált szerencsét, 1953 októberében a brüsszeli Royal Daring Club csapatában játszott, sőt a városi válogatottban is helyet kapott. 1957-58-ban újra Törökországban tűnt fel. Előbb İzmirben a Kültürspor edzéseit irányította, majd Isztambulban az İstanbulsporhoz szerződött. Másfél évre írt alá, de szolgálatait a klub nem vette sokáig igénybe, 1958 októberében a másodosztályban szereplő Emniyet SK-nál folytathatta tréneri munkáját. Egyes források úgy tudják, még szövetségi edző is volt Törökországban.

Ármin és a Szóbel Show: lánykereskedelem, útlevélhamisítás

Már 1947 októberében érkeztek hírek Magyarországra arról, hogy Ausztriában két magyar - artistaügynöknek kiadva magát – táncosnőket szerződtet, de valójában lánykereskedelemmel foglalkozik a nyugati övezetekben. 1949-ben a "Sonja und Szobel" páros Bécsben leginkább a Petersplatz 1. alatt működő, régi hagyományokkal rendelkező lokálban, a háború alatt egy náciszimpatizáns egyiptomi tulajdonos irányításával működött Casino Orientalban lépett fel. Pontosabban, az év nagyobb részében Sonja&Szóbel közül csak előbbi szerepelt, esetenként más, Magyarországról is érkezett táncosnők társaságában. 1950 novemberében több osztrák lap is beszámolt arról, hogy Salzburgban letartóztatták a hatóságok a huszonkilenc éves magyar menedzsert, a revücsoportok toborzásával foglalkozó Szóbel Ármint és részletesen tudósítottak az ügy előzményeiről. A bécsi Moulin Rouge pár hónappal korábban különös attrakcióval szolgált. Hét csinos táncosnő szórakoztatta a közönséget, előbb egzotikus, közel-keleti nőknek öltözve, majd elegáns, fehér ruhákban bécsi keringőt lejtve, végül kalapban, testüket alig valamivel eltakarva. A programban „Szobel-Show”-ként szereplő műsorszám vezető táncosa Sonja volt. A zömök, középtermetű Ármin közben egy páholyban ült és fürkésző pillantásokkal figyelte táncosnőit. A belvárosi éjszakai lokál parkolójában várta autója, egy elegáns Buick. Hogyan tudott az egykori „menekült” Bécsben a semmiből hirtelen annyira meggazdagodni, hogy luxusautóval jár? Erős gyanú merült fel, hogy lánykereskedelemben utazik és kapcsolatban áll menekültekből álló útlevélhamisító bandával, netalán maga is készít hamis okiratokat. 1949 nyarán külföldről toborzott táncosnőkből Szóbel „Girl-Show”-t szervezett, a csoport előbb Olaszországba, majd a Közel-Keletre utazott. A különös az volt, hogy a külföldi vendégszereplésről csak Ármin és Szonja tért vissza, a táncosnők „elvesztek” az út során. A lányok Ausztriából más országokba juttatása vagy eladása valószínűleg hatalmas üzlet volt. Mindenesetre Szóbel 1950 nyarán - főleg menekültekből - újabb tánccsoportot és újabb olaszországi, közel-keleti túrát szervezett, de az egyik táncosnő, a Csehszlovákiából érkezett Vera Svoboda gyanút fogott, megijedt és feljelentette őt. Szóbelt csupán három napig tartották őrizetben, utána elengedték. Letartóztatásához közvetlenül az vezetett, hogy kiderült, könnyedén hamis útleveleket, kiutazási engedélyeket tud szerezni táncosai számára, sőt az sem elképzelhetetlen, hogy maga is gyártott iratokat. Egyes lapok még azt is feltételezték, hogy osztrák állampolgárságát nem elnyerte, hanem egyszerűen legyártotta a szükséges dokumentumot. Október elején a menedzser új tánccsoportjával külföldi turnéra indult. Míg a csoport Triesztben tartózkodott, Szóbelnek akadt még egy kis elintéznivalója Salzburgban. Ez lett a veszte. A nyomozók már várták, az egyik kávézóban lecsaptak rá. Egy időre le is csukták. (Érdekesség, hogy ekkor Aurél, a másik Szóbel testvér is éppen börtönben volt, a Bad Arolsen-i archívumban található adatlapja szerint 1949-től 1951-ig politikai fogolyként Szombathelyen sínylődött.) Nem kellett azonban sokat várni, hogy folytatódjanak a turnék. 1951 szeptemberében hat Szóbel-lány lépett fel a genfi Moulin Rouge színpadán. A Szóbel-produkciók, lány- és drogkereskedelem szervezésében Ármin és István minden bizonnyal szorosan együttműködött. István labdarúgó-pályafutásával párhuzamosan a Szóbel revü Olaszország, Svájc után például Törökországban is megjelent.

Hirdetések a Szóbel Show külföldi turnéiról olasz, svájci, török és iraki lapokból

Magyar lányok világszerte

A Szóbel-testvérek célpontjai főleg olyan kiszolgáltatott menekültek voltak (köztük sok magyar), akik Ausztriában nem rendelkeztek hozzátartozókkal, ismerősökkel. Táncos munkák, nemzetközi turnék ígéretével félrevezették őket, megtévesztő szerződéseket írattak alá velük, papírjaikat eltüntették és ha szükségesnek ítélték, zsarolástól vagy a  fizikai erőszaktól sem riadtak vissza. 1959 augusztusában a korábban a Képes Sportnál is dolgozó neves újságíró, kritikus, Gellért Gábor az Élet és Irodalomban Bécsi körhinta című írásában számolt be bécsi élményeiről. Egy esti vihar során egy kis presszóban megszólította őt egy magyar táncosnő:

Tudja kik azok a Szóbel testvérek, meg ki a Palotás Árpád?
— Soha nem hallottam a nevüket.
— „Menedzserek”, „balettszervezők” — mondja fintorogva. — Nem az új eresztésből valók, még 56 előtt jöttek ki jóval. — Cigarettát!
Adom neki.
— Én is az egyik „táncosnőjük” vagyok. Csak eddig sikerült itt ragadnom, nem küld­tek turnéra, mert jó a beszélőkészségem és rá tudok könnyen venni más lányokat... az egyik ma délután halt meg kezeim között, ön­gyilkos lett a Puzics Vali.. Feketét!... És írja, amit mondok, mert elfelejti... Szóval semmi balett, semmi artistáskodás — lány­kereskedés, ezt csinálják évek óta a Szóbelék, meg a Palotás is. És a Szóbelék annyit kerestek már össze, hogy Kaliforniában néz­nek telek után ... oda húzódnak vissza... lesz szép házuk, fürdőmedence, teniszpálya, kocsi, narancsfák, jó meleg napfény... mi meg csak itt döglünk meg, vagy Isztambul­ban, vagy Iszpahanban, vagy Teheránban, vagy a beyruthi Kit-kat bárban, vagy Cip­ruson, vagy Egyiptomban, de az is lehet, hogy Caracasban, vagy Rióban ... cigaret­tát!... olyan szerződéseket íratnak alá, hogy azokból nincs kiút... Két-három évre kötik a nőt és ha netán az aláírás után hepciáskodna, „megszelídítik” jófajta kenderkötéllel, vagy pofonokkal... Azt hiszi szédítem? ... kérdezze csak meg a Vajda Évit... maga pesti?...
Rábólintok.
— Az Évi is. Az is végezni akart magával, de itt maradt... hogy lesz-e még belőle em­ber, azt nem tudom... pedig ő is most múlt csak huszonhárom ... persze ötvenhatban úgy arattak Szóbelék, ahogy akartak ... jött a sok marha tyúk az álmaival... Még sze­rencsések voltak, akik kimentek strichre a tizennégy-tizenöt évükkel, itt Bécsben és le­buktak ... azok egy-két évig ültek, aztán ki­adták nekik a bárcát... de akikre az én gaz­dáim rátették a kezüket?!... legújabban a Fehérvári Zsuzsa sztorijával szédítik Szóbe­lék a lányokat... Gyönyörű lány volt a Zsu­zsa ... igazán, akár valami szobor és Beyruthban tényleg beleesett egy arab olajmág­nás és kiváltotta a szerződésből... tudja mit keresnek egy ilyen kiváltáson a Szóbe­lék? ... Egy kis vagyont... Szóval kiváltotta őt a pali, hazavitte feleségnek... de alig telt bele két hónap, jött egy másik feleség, az­tán még egy s a Zsuzsa ma közönséges cse­léd ... megvett cseléd ... Karrier? Gazdag­ság? — nyavalyát! Átok ... mert aki nem olyan „szerencsés” mint ő, az ma is „antimálja” valahol a vendéget... itatja ... ete­ti... mert ezután kap százalékot, meg főleg ha rákapatja a palit a kokainra, vagy a he­roinra ... az egész jó üzlet neki... közben persze maga is iszik, meg kokós lesz... úgy hullanak el ezek a magyar lányok világszer­te, mint a legyek... a Szóbelék, meg a Pa­lotás zsebe meg egyre dagadtabb lesz... Hogy tenni ellenük?... Ne nevettesse ki ma­gát ... nincs az a földi hatalom ... azazhogy — s rám mutat — maguktól félnek, azért akarnak áthúzódni Amerikába és én is azért mondtam el magának, amit mondtam... most kicsit könnyebb vagyok...

Elképzelhető, hogy a prostitúcióra, kábítószer-csempészésre kényszerített lányok némelyikét még hírszerzési feladatokkal is megbízták. Az olasz sajtó 1956 elején több cikket is szentelt az Olaszországban kémkedés gyanújába keveredett egykori Szóbel-táncosnő esetének. Bartos Katalin az Ausztriából európai turnéra indult Szóbel Balettel 1952-ben érkezett Olaszországba. Megtetszett neki Róma. Sikerült valahogy elérnie, hogy maradhasson, a tánccsoport ellenben visszatért Ausztriába. 1956 januárjában élete éppen révbe ért volna, ám közvetlenül az esküvője előtt kiutasították Olaszországból. Tóth Gyula, a római magyarok plébánosa celebrálta volna az esküvőt a Szent Péter bazilikában egy tekintélyes olasz szállodatulajdonos fia és a szép, huszonkilenc éves magyar lány között. A rendőrség azonban közbelépett, Bartost felszólították, hogy hagyja el az országot, térjen vissza Ausztriába. Négy hónap telt el az esküvő előkészítésével, beszerezték szépen a szükséges papírokat, kiválasztották a tanúkat, megszervezték a nászutat. Három nappal az esküvő előtt viszont hirtelen behívták Bartost a rendőrségre. Közölték vele, hogy rövidesen lejár a vízuma, amit csak Ausztriában tud megújítani, de nem indokolták meg különösebben, miért is kell elhagynia Olaszországot. A plébánost megdöbbentette az ügy. Azóta ismerte a lányt, amióta az Ausztriából Olaszországba érkezett. A katolikus és antikommunista Bartos Katalin tudomása szerint idős szülőket hagyott hátra, amikor Magyarországról Ausztriába menekült. Minden munkát elvállalt, hogy öreg szüleiről gondoskodni tudjon és gyógyszert szerezzen nekik, ami Magyarországon nagyon drága. Legutóbb magyar focistákkal, a B-válogatott tagjaival is felvette a kapcsolatot, akik Livornóban az olasz ifi legjobbjaival játszottak, megkért néhány játékost, hogy juttassanak el orvosságokat (!) és néhány ajándékot szüleinek. Véletlenül pont ott volt Livornóban, ahol a magyar labdarúgók és kísérőik, még közös fotó is készült. Feltételezhetően ez volt az oka, hogy a hatóságok eljárást indítottak Bartos ellen, azt gyanítva, hogy kém, titkos kapcsolatokkal rendelkezik Budapesttel. Tóth védelmébe vette a lányt, úgy vélte, a vőlegény szülei ellenezték a házasságot és így intézték el, hogy fiuk jövendőbelijét eltávolítsák az országból. Annyi bizonyos, a vőlegény hamar kijelentette, hogy minden kapcsolatot meg akar szakítani a magyar nővel, sem ő, sem a családja nem tett lépéseket annak érdekében, hogy a lány Olaszországban maradhasson.

Hermann Szobel

Az 1950-es évek második felében Bécs tovább gyarapodott Szóbelekkel. Egyrészt, az 1956-os forradalom leverésekor Aurél családjával Budapestről az osztrák fővárosba menekült. Másfelől, 1958-ban Sonja fiúgyermeknek adott életet, megszületett Hermann Szobel. Hermann a szüleinél nem kevésbé érdekes és misztikus figura. Tizennyolc évesen csodagyerekként robbant be a zenei életbe, jazz és a rock elemeit ötvöző lemezével. 1976 áprilisában az Új Kelet hírül adta, hogy „a magyar-zsidó származású bécsi fiatalember zongorista diplomát szerzett majd átment Amerikába, ahol nemcsak muzsikusként figyeltek fel a képességeire, de saját szerzeményeivel is élvonalba került. Új lemezéből százezer példány jelent meg – két hónap alatt eladták.” Izraeli turnét is tervezett. A nagyreményű fiatalember azonban hirtelen egyszerűen eltűnt a színről. 1987 végén Barcelonában utcaművészként dolgozott, elegáns élőszobor produkcióval szórakoztatta a közönséget. Egy katalán lapnak ekkor azt nyilatkozta, már három éve űzi ezt a mesterséget, a testtel való kifejezés eszköztárát táncos szüleitől sajátította el. 2002-ben Sonja bejelentette "kutyákat és hasist kedvelő" fia eltűnését. 2018-ban Hermann (helyesebben csak a hangja) felbukkant Katarzyna Kozyra lengyel rendező Jézus nyomában című dokumentumfilmjében. A film készítésekor Hermann éppen utcazenészként tengődött Jeruzsálemben.

 *****

(Folytatása következik. A második részben a hatvanas évek, Szóbel Árminnak a Benficához és Guttmann Bélához fűződő kapcsolata lesz fókuszban.)