A magyar edzőlegenda

Guttmann Béla

Guttmann Béla

Guttmann Béla, a magyar válogatott szövetségi edzője

Kispesttől Padováig 1. rész

2020. április 13. - GuttmannBela

A karácsonyi viszontlátásra!” – búcsúzott Magyarországtól Guttmann Béla futballedző 1949. február 5-én a Népszava sporthírekkel foglalkozó oldalán és azt ígérte, egy esztendő múlva visszatér. Bár ekkoriban már korántsem volt egyszerű vízumot szerezni, Havas Gézának, a Kispest alelnökének közbenjárásával végül sikerült és engedélyt kapott arra, hogy Bécsbe utazzon. Azzal ment el, hogy egy esztendőre vállal külföldön munkát, huszonöt év lett belőle. Bár a hatvanas évek elejétől időről-időre örömmel hazalátogatott, nyugdíjas éveire inkább a szomszédos Bécsben telepedett le. Hiányzott neki Budapest, de szakmai szempontból soha nem bánta meg, hogy elhagyta az országot...

A szövetségi edző

Az utolsó Magyarországon töltött évében Guttmann a Kispest edzője volt, emellett a válogatott tréningjeinek irányításával igyekezett a magyar labdarúgás fejlődését elősegíteni. A Magyar Labdarúgó Szövetségben 1948 tavaszán egyre inkább szorgalmazták, hogy alkalmi edzőküldés helyett a szövetség szerződtessen egy állandó szövetségi trénert, akinek fő feladata a válogatott játékosok rendszeres felkészítése, valamint új tehetségek felkutatása. Az akkori szövetségi kapitány, Gallowich Tibor által követett gyakorlat ugyanis az volt, hogy a nemzeti tizenegy mellé kijelölt trénereket aszerint váltogatta, hogy az éppen következő ellenfél stílusát az edzői testületből ki ismerheti leginkább. Elmélete alapján az osztrákok elleni felkészülésben a bécsi Hakoah egykori játékosa, majd edzője, Guttmann Béla lehetett leginkább segítségére; Jugoszlávia elleni mérkőzés esetén pedig a korábban Zágrábban dolgozó Bukovi Márton. (A gyakorlatban ez a logika nem minden esetben érvényesült. Amikor például 1948 júliusában Zágrábban, majd Splitben játszott Budapest válogatottja a helyi, városi válogatottak ellen, az edzői teendőket mégsem a „Balkán-szakértő” Bukovi, hanem Guttmann látta el. Az októberi Magyarország–Ausztria összecsapás előtt viszont nem Guttmann, hanem Bukovi tartott edzést a válogatottnak.) Május végén az MLSz rögzítette, milyen alapfeltételeknek kell megfelelnie annak, akit a magyar válogatott szövetségi edzőjének választanak, majd a következő hónap elején az Edzők Testületében megvitatták, ki volna legalkalmasabb a tisztségre. A legszűkebb listára három jelölt neve került fel: Opata Zoltán, Guttmann Béla és Soós Károly neve, majd a testület utóbbi kettőt javasolta szövetségi edzőnek. Az tűnt valószínűnek, hogy az MLSz Guttmannt szerződteti, de úgy tűnik, erre mégsem került sor és a későbbiekben is inkább mérkőzésről mérkőzésre jelöltek ki trénert. 

edzoi_szalag.jpg

Ezt a karszalagot viselte Guttmann Béla, amikor a magyar válogatott szövetségi edzője volt (forrás: AGON SportsWorld)

1948-ban a magyar válogatott kilenc meccset játszott, ezek közül négynél Guttmann biztosan közreműködött, ezenkívül részt vett a B-válogatott és a Budapest-válogatott felkészítésében is. Áprilisban válogatottunk Svájc legjobbjaival mérkőzött, májusban pedig Ausztriával. Guttmann készséggel állt rendelkezésre. Gallowich kikérte véleményét a válogatott összetételének kialakítása kapcsán is, de a végső szó az övé volt. A 3:2-re elveszített bécsi találkozó előtt Guttmann megpróbálta meggyőzni  Gallowichot, hogy a Szentlőrinci AC labdarúgója, Tagányi Árpád ne szerepeljen a csapatban, de a kapitány védelmébe vette a játékost és azt indítványozta a kétkedőknek, hogy  „Aki nem bízik abban, amit [Tagányi] csinál, az akassza fel magát.” A meccsen azután bebizonyosodott, hogy az újonc Tagányi nem képes felnőni a feladathoz, a 40. percben lecserélték és a későbbiekben többé nem ölthette magára a címeres mezt. A csehszlovákok elleni, májusi találkozó előtt Guttmann volt a szövetségi edző, de valami oknál fogva nem jelent meg az egyetlen összeszoktató edzésen, helyette Hauser Jenő vezényelte azt le. Júniusban a nagyválogatott Budapesten, a B-válogatott Bukarestben győzőtt Románia legjobbjai ellen. Az A-válogatottnál Bukovi Márton segédkezett edzőként Gallowich Tibor szövetségi kapitánynak, Guttmann pedig a Hidegkuti Nándort is soraiban tudó B-válogatott edzéseit irányította. Augusztusban, a szeptemberi Lengyelország–Magyarország mérkőzés előtt, Gallowich gyakori betegeskedésére hivatkozva, az MLSz háromtagú (Sebes Gusztáv, Kléber Gábor, Mandik Béla), ideiglenes válogató bizottságot állított fel. Állandó szövetségi edző továbbra sem volt, a lengyel-magyar, majd a magyar-osztrák összecsapásra Bukovit bízták meg a válogatott felkészítésével. Az októberi Románia–Magyarország találkozó alkalmával viszont újra Guttmann lett a szövetségi edző. A B-válogatottal elért korábbi romániai sikere és az, hogy a korábbi években (1946/47) a Ciocanul Bucuresti trénere volt, minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy ő kapott megbízást. A válogatott 5:1-es sikert ünnepelhetett Bukarestben. Guttmann véleménye szerint az idény egyik legnehezebb mérkőzésén, elsősorban a védelemnek köszönhetően arattak imponáló győzelmet. Novemberben, a bolgárok elleni találkozó előtt megint Guttmann Béla kapott lehetőséget, hogy előkészítse a magyar csapatot.

edzo_csapattal_1948.jpg

Guttmann Béla (az álló sorban balról a harmadik) a magyar válogatott játékosaival (forrás: AGON SportsWorld)

A szófiai ütközet

1948. november 7-én a bolgár labdarúgó válogatott ellen lépett pályára Szófiában a magyar nemzeti tizenegy. Az előzetesen könnyűnek ígérkező mérkőzésen a magyar csapat meglepetésre 1:0 arányban kikapott a korábbiakban mindig legyőzött bolgároktól, amivel megszakadt a válogatott május vége óta tartó sikersorozata. A váratlan kudarc súlyos következményekkel járt, a meccs nagy port kavart. Kubala László soha többé nem játszhatott a magyar válogatottban, Puskás Ferencet egy évre eltiltották nemzetközi mérkőzéseken való szerepléstől és önkritikát kellett gyakorolnia, hogy megbocsátást nyerjen. Ne feledjük azt sem, hogy ez volt az utolsó mérkőzés, amelyen Guttmann Béla szövetségi edzőként dolgozott a magyar válogatott mellett.

Bulgária egyáltalán nem tűnt nehéz ellenfélnek. A két válogatott előző találkozóján, 1947 nyarán a magyar labdarúgók kilenc gólt rámoltak a bolgár kapus hálójába. 1948. november 3-án, Guttmann edző irányításával a válogatott csapat egy mindössze félórás felkészülési mérkőzésen könnyedén, 5:0 arányban győzte le a MATEOSz együttesét, a látottakkal a válogatóbizottság tagja, Sebes Gusztáv is elégedett volt. Az előjelek biztatóak voltak, az indulás előtti napokban azonban váratlan változás történt. A Romániában kitűnő formában védő Grosics helyett Henni Géza, a Ferencváros kapusa került a csapatba. Grosicsról az jelent meg a lapokban, hogy beteg, valójában megijedt az utazástól, mert ez lett volna élete első repülőútja. A sors fintora, hogy a ködös időjárás miatt a válogatott végül vonaton utazott, harminc órás zötykölődés után fáradtan érkezett a bolgár fővárosba.

Nagy iramú játékkal indult a mérkőzés, a bolgárok lelkesen, teljes erőbedobással küzdöttek és az első negyedóra végén meg is szerezték a vezetést. A magyar csatárok nem tudtak kibontakozni, akadozott a gépezet, Guttmann szólt is, hogy inkább laposan passzoljanak, mert az ellenfél játékosai jól fejelnek.  A szünetben, az öltözőben Puskásék arra panaszkodtak, hogy a bolgárok túl keményen játszanak, a román játékvezető pedig mindent elnéz nekik. Sebes Gusztáv lényegében megismételte Guttmann korábbi tanácsát, hogy tartsák a földön a labdát. A magyar helyzetek rendre kimaradtak a második félidőben is, az sem segített, hogy Guttmann lehozta Kubalát, akinek „úgyszólván alig volt jó megmozdulása”. Miután Puskás összeakaszkodott két bolgár védővel, öt percig állt a játék, de a játékvezető ezt nem vette figyelembe és a kilencven perc leteltével lefújta a mérkőzést. A magyar szövetségi edző, Guttmann Béla úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt években nem látott olyan mérkőzést, „amelyen a magyar csapat ennyire félt volna ellenfelétől.”

 

bolgar-magyarns1109.png

Karikatúra a Bulgária-Magyarország mérkőzésről (forrás: Nemzeti Sport, 1948. november 9.)

Bozsik József később így emlékezett vissza a szófiai összecsapásra (Kő András: Bozsik című könyvében):

Kevés ilyen durva mérkőzést láttam. A bolgárok mindenképpen vissza akartak vágni a budapesti kilenc gólért. Öcsi elvesztette a fejét... Lóránt lábába belement a saját alumínium sípcsontvédője... szinte mindenki kapott egy ’csomagot’... még Guttmann edző is veszélyben volt... Nem csoda hát, hogy a csapat nem akart kimenni a második félidőre. A vezetők nyugtatták meg a társaságot... Egy magyar származású edző tüzelte a bolgárokat...

A bolgár válogatott edzője ekkor Hajdú Andor volt. Bulgáriában az 1947 augusztusi, budapesti 9:0 után úgy gondolhatták, leginkább egy magyar tréner segítheti elő a bolgár labdarúgás fejlődését. Az MLSz Hajdút küldte. Hajdú már 1948 augusztusában ízelítőt adott egy magyar csapatnak abból, hogy milyen ravasz stratéga. A MATEOSz Szófiában papíron a Lokomotív ellen játszott, de gyakorlatban a bolgár válogatott volt az ellenfele. Hajdú a meccs előtt azzal altatta és áltatta a pesti klub vezetőit, hogy a bolgárok nagyon gyengék. Valójában rejtekhelyre vonulva egy teljes hónapon át, napi három edzéssel készültek, kitűnő erőnlétben várták a MATEOSz elleni összecsapást. A tudósítások szerint a meccsen azután „hallatlanul keményen játszottak” és „alig volt olyan MATEOSz játékos akin a mérkőzés végén valami emlék ne díszelgett volna. A bolgár játékosok fejmagasságban is ugyanolyan ’bátran’ rúgtak, mint a földön.” A MATEOSz 4:1-re simán kikapott. Hajdú elégedett lehetett, a bolgár-magyar válogatott találkozó előtti főpróba nagyszerűen sikerült. A novemberi válogatott mérkőzés előtt a bolgár csapat Hajdú irányításával nyolc napon át együtt készült. A magyar edző nagyon bízott gyors, erős, szívós, kemény csapatában, előzetesen 4:2-es magyar sikert tippelt, de figyelmeztetett, hogy „Nagyon jól kell a magyaroknak játszaniok, ha azt akarják, hogy meglepetés ne érje őket." A magyar válogatott elleni szófiai mérkőzés minden bizonnyal Hajdú edzői pályafutásának legnagyobb diadala volt. Guttmann a meccs után „bűnösnek” kiáltotta ki, amiért olyan utasításokat adott tanítványainak, ami a magyar csapat vereségéhez vezetett. Hajdúnak ez azért is fájt különösen, mert Guttmann-nal jól ismerték egymást, állítása szerint iskola- és játékostársak is voltak.

Hajdú Andor

A vezetéknevéből alkotott szójátékkal „Duhaj”-nak becézett Hajdú Andor a Vasas kölyökcsapatában kezdett focizni, itt lehetett Guttmann csapattársa. Tizennégy éves korában a Zuglói FC együtteséhez került. A húszas években megpróbált Bécsben szerencsét próbálni (Hakoah, Wiener AC), de nem sikerült elszerződnie, így - apróbb kitérőktől eltekintve - lényegében maradt a zuglói klubban. 1929 novemberében egy VAC elleni mérkőzésen csúnya lábtörést szenvedett, ami játékoskarrierje végét jelentette. A lábfeje lebénult, a törés következtében embóliát kapott, az élete is veszélyben forgott. A „vasfutballista” azonban mindent megtett, hogy felgyógyuljon és továbbra is labdarúgással foglalkozhasson. Ha nem is játékosként, edzőként. A Budafok trénere lett, majd megfordult Spanyolországban. 1945 nyarán többek között Guttmann Bélával együtt végzett a Testnevelési Főiskola labdarúgómester-képző tanfolyamán. 1946-ban - Guttmannhoz hasonlóan - Romániában edzősködött, a következő évben pár hónapig Kecskeméten dolgozott, majd Goriziából kapott ajánlatot. 1948 és 1950 között volt a bolgár válogatott edzője, később Lengyelországban is tevékenykedett. Dolgozott az Országos Testnevelési és Sportbizottság labdarúgó szakosztályában. Hetven éves korában, 1970 decemberében hunyt el, a Rákoskeresztúri temetőben helyezték örök nyugalomra.

1948 végén Hajdú hazalátogatott és két másik Bulgáriában dolgozó magyar edzővel, Somlai Rezsővel és Pyber Lászlóval előadást tartott az Edzői Testületben. A szófiai meccsről megemlékezve az volt a véleménye, hogy „A magyar csapat azért kapott ki a bolgároktól, mert lebecsülte ellenfelét  s nem készült fel komolyan a mérkőzésre.” Durvaságot nem érzékelt játékosai részéről. A Népszavának adott interjújájából az is kiderült, hogy a bolgár együttes azért tudott szerinte lényegesen feljavulni, mert a korábbi gyakorlattal ellentétben ő nem a technikai tudás fejlesztésére fektette a hangsúlyt, hanem a játékosok meglévő képességeihez, tehetségük jellegéhez igazította a munkát.

A szófiai kudarcért, kimondva-kimondatlanul, Guttmannt is felelőssé tették. Hidas Ferenc, az MLSz helyettes elnöke, a Népsport felelős szerkesztője a lap november 14-i számának címoldalán megjelent cikkében jelezte, hogy a jövőben "sokkal gondosabban kell felkészülni minden egyes nemzetközi mérkőzésre, még akkor is, ha az könnyűnek ígérkezik. Ki kell oktatni sokkal alaposabban a játékosokat az ellenfél várható taktikájára és viselkedésére vonatkozólag”, valamint nagyobb hangsúlyt kell fektetni az erőnlétre és meg kell tanítani a játékosokat a kemény, testtel való játékra. Guttmann akár úgy is értelmezhette az általánosságban fogalmazó kritikát, hogy megkapta a selyemzsinórt, ezennel véget ért szövetségi edzői munkája. A cikk aznap jelent meg, amikor Guttmann a Kispest csapatával Győrbe utazott, bajnoki mérkőzésre... 

(A győri meccs históriájáról és következményeiről a következő posztban fogok beszámolni.)  

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://guttmannbela.blog.hu/api/trackback/id/tr3415607762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása