A magyar edzőlegenda

Guttmann Béla

Guttmann Béla

A Gringo

Tátrai János, brazíliai magyar futballedző pályafutása

2024. március 29. - GuttmannBela

1974_ja_nos_pele_szerk.jpg Pelé és Tátrai János 1974-ben. Fotó: Victor Tatrai, Tátrai János unokája jóvoltából.

Közös fotón Pelével! A valaha volt egyik legnagyobb labdarúgó társaságában egy magyar futball szakember: Tátrai János, egy Brazíliában letelepedett "gringo" (idegen, külföldi) tréner, aki az általa irányított csapattal (Ceará SC - 1961, 1962) állami bajnokságot nyert brazil földön. Rajta kívül ez még két honfitársunknak sikerült: Guttmann Bélának (São Paulo FC - 1957) és Ladányi Miklósnak (Botafogo - 1930, 1932). Tátrai neve is szerepel azon edzők bő negyvenes listáján, akik nem brazil származásúak és állami bajnoki címet ünnepelhettek Brazíliában. Hat államban dolgozott Brazília északi és északkeleti régiójában, megkerülhetetlen, legendás figurája lett az ottani labdarúgásnak. Díszpolgára volt Campina Grandenek, Paraíba állam második legnépesebb városának, ahol a paraíbai futball "szuperhőse", Hulk született. Tátrai számításai szerint pályafutása során több mint húsz bajnoki címnek volt részese és több mint negyven országban megfordult. Brazílián kívül Portugáliában, Venezuelában is irányított klubokat, Haitin fordulatos napokat töltött a helyi válogatott mellett. Eredményesen vezette Ceará állam válogatottját. A brazil sajtóban megjelent, őt említő vagy róla szóló cikkekből, őt ábrázoló fényképekből egy kisebb könyvet meg lehetne tölteni, miközben élete, nem mindennapi karrierjének története Magyarországon ismeretlen maradt. Tátrai János saját bevallása szerint is nyughatatlan figura volt, aki nem tudott huzamosabb ideig egy helyen maradni. Sűrűn váltogatta a klubjait, fáradhatatlanul oktatta a labdarúgást, közvetített, szervezett, intézkedett, üzletelt. Szegődjünk hát a nyomába, Magyarországról indulva látogassunk el Brazília északi, északkeleti államaiba, ugorjunk át kicsit Venezuelába, utazzunk Portugáliába, tegyünk egy villámlátogatást Haitin!

brazil_allamok.pngBrazília államai. Tátrai János állomáshelyei, klubjai: 1. Paraíba (Auto Esporte, Campinense, Treze) 2. Ceará (Ceará, Ferroviário, Fortaleza) 3. Pernambuco (Santa Cruz, Sport Clube do Recife) 4. Pará (Paysandu) 5. Bahia (Bahia) 6. Piauí (Tiradentes) 

Gyermek- és ifjúkor (1922-1943)

Tátrai János Veszprémben született 1922. április 25-én, hívő katolikus családba. Kilenc gyermek közül ő volt a harmadik. Eredeti vezetékneve nem Tátrai, hanem Trestyén. A családi legendárium úgy tartotta, Trestyén-ági ősük királyi vadász volt és nemesi címet nyert Károly Róbert uralkodása idején. A névváltoztatásra az 1930-as évek második felében került sor, János édesapja 1938-ban már Tátrai Trestyén Károlyként használta a nevét. Károly Veszprém szomszédságában, Nemesvámoson született. Földműveléssel kereste kenyerét, a Tanácsköztársaság idején a Veszprém vármegyei Munkástanács alelnöke, az 1930-as évek második felében a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara tagja volt. Mindössze ötvennégy évesen, 1943-ban hunyt el Veszprémben. Feleségét, János édesanyját Vati Annának hívták. Szép kort élt meg, nyolcvannyolc évesen, 1982-ben hunyt el, szintén a királynék városában. János komoly zenei vénával megáldott családban nőtt fel, édesapja és a rokonság több tagja is játszott valamilyen hangszeren. Liszt, Strauss szerzeményei mellett leginkább a magyar cigányzenét, a csárdás dallamait kedvelték.

Mivel édesanyja azt szerette volna, hogy fia pap legyen, János Veszprém katolikus elemi fiúiskolájában kezdte iskoláit, majd a szintén veszprémi magyar királyi állami fiú felső kereskedelmi iskolában folytatta tanulmányait. Állítólag diplomáciát is tanult a Magyar Kereskedelmi Akadémián. Az 1940-es évek elején Veszprémből Kolozsvárra került. Könyvek eladásából próbált megélni. A Keleti Újság 1942. június 3-i számából megtudhatjuk, hogy munkahelyén egy kis fizetéskiegészítést biztosított magának: „A kolozsvári rendőrség őrizetbe vette és átadta a királyi ügyészségnek Tátrai János 20 éves könyvkereskedősegédet, aki munkahelyére, a Kárpátok könyvkereskedésbe éjjel, álkulccsal többször egymásután behatolt s onnan egy tettestársával 1500 pengő értékű töltőtollat és egyéb írószert és papírt emelt el.”

Egyetlen még ma is élő testvére,  Ferenc így emlékezett bátyjára egy 2015-ben készült brazil rádióinterjúban: "János beszélt románul, németül, franciául, sok barátja volt, főpapok, püspökök. Legjobb barátja egy László nevű pilóta, aki vadászbombázóként harcolt a háborúban. János nem akart pap lenni, gyermekkorában is voltak lánybarátai, de fiatalember korában színésznő kedvesei is voltak. János jószívű, nagyvonalú, szülőszerető gyermek volt.”

Ami a futballt illeti, Tátrai mindössze hét évig volt aktív labdarúgó, 1936-tól 1943-ig. Posztja: jobbhátvéd. Szülővárosa egyesületében, a Veszprémi Torna Clubban kezdett focizni. Tagja volt a város, esetleg még Nyugat-Magyarország amatőr ifi válogatottjának. Később megfordult a székesfehérvári Alba Regia Atlétikai Klubban, majd Erdélyben, a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Clubban. Az általa közölt adatok szerint 1938-ban, ifi játékosként egy bécsi oktatáson is fejlesztette tudását, 1942-ben testnevelői tanfolyamon vett részt Münchenben, 1943-ban pedig játszott magyar katonaválogatottban. (Azt az állítását, hogy Kispesten Puskás Ferenc apja volt az edzője, így jó barátja lett az Aranycsapat későbbi csapatkapitányának és a katonai válogatotton keresztül az összes későbbi Honvédos sztárt ismerte, megmosolyogták Brazíliában.)

Háborúban (1943-45)

Az ifjú Tátrait 1943-ban behívták katonának, pontosabban a családból ő vállalkozott arra, hogy bevonul, mert - emlékei szerint - hős akart lenni, fűtötte a kalandvágy. Orosz, lengyel, cseh területen megtapasztalta a háború borzalmait, éhezést, fázást, rettegést, betegségeket, többször meg is sebesült. Utoljára Csehszlovákiában, Brunoban. A város heves légitámadások célpontja volt 1944-45-ben. Egy alkalommal, amikor a szövetségesek a várost bombázták, Tátrai félelmében fejjel egy gödörbe bukva keresett menedéket. Ez volt a szerencséje. Repeszszilánkok a gödörből kilógó lábait találták el, nem pedig a fejét. Életben maradt, de a sebesülés miatt labdarúgó pályafutása örökre véget ért. A gránátszilánkokat csak negyven évvel később, 1985-ben operálták ki Brazíliában, lábujját is le kellett vágni, mert már elfeketedett. Hitlert és német parancsnokait nem állhatta. Büszkén idézte fel később, hogy a Hitler előtt felvonuló zászlóaljuk kórusban szidalmazta a Führert magyarul, miközben a nyelvünket nem értő németek tapsoltak, mert azt hitték, a magyarok a vezért dicsőítik éneklésükkel. A háború végén a sebesült Tátrai hadifogságba került, az őröket lefizetve sikerült amerikai fogolytáborba jutnia.

Bolyongás Európában és Dél-Amerikában (1945-57)

A háborút követően Tátrai elindult világot látni. Nem tért haza, soha többé nem tette lábát magyar földre. Sikerei csúcsán, a hatvanas években és később sem mert hazalátogatni, mert attól félt, hogy majd nem engedik vissza, netán le is csukják. 1945-től hosszú évekig bolyongott, sokszor szegényen, éhesen, úgy érezte magát, mint egy kivert kutya. Nehéz, traumatikus időszak zárult le az életében, amikor Brazíliában végre otthonra, megélhetésre és családra lelt. 

Elmondása szerint a háború befejeztével elsőként Ausztriában talált sportoktatói, tréneri munkát: Linzben, a Lask csapatánál dolgozott, valamint a francia megszállási övezetbe tartozó Tirol székhelyén, Innsbruckban, az ottani francia katonaválogatottat irányította, 1946/47-ben. Feltehetően a francia kapcsolat eredményeként vándorolt tovább Párizsba. Rövid időt töltött az alsóbb osztályban szereplő C.O. Billancourtnál, a Renault gyár futballcsapatánál, ahol korábban Sebes Gusztáv játszott. 1948 júliusa után Tátrai elhajózott Franciaországból és Dél-Amerikában próbált szerencsét. Argentínában, Chilében, Paraguayban tűnt fel, jellemzően alkalmi munkákból élt. Argentínában állítása szerint rögtön felkérte trénernek egy Buenos Aires-i egyesület (Belgrano Athletic Club), ám mivel egyáltalán nem tudott spanyolul, nem fogadta el az ajánlatot. Inkább ingatlanügynöki tevékenységbe fogott. Emellett – elkötelezett hívőként - állítólag segített, hogy az Argentínába menekültek közösségének katolikus templom épüljön. Árnyalja a képet, hogy az argentínai magyar kolónia legjelentősebb folyóirata, a Buenos Aires-i Délamerikai Magyarság 1952 márciusában óvatosságra intette paraguayi olvasóit Tátrai Jánossal szemben, „aki Argentínából nagyobb összegű kölcsönök és összegek felvétele után távozott” Paraguayba. Tátraitól úgy tudni, ott nem hivatalosan irányított egy csapatot (Sportivo San Lorenzo) és végre talált egy jó állást magának: kormányalkalmazottként a turisztikai ágazatban helyezkedett el. Mindig szeretett utazni. Egyik hivatalos útja Brazíliába vezetett és nagyon megtetszett neki az ország. Elhatározta, hogy visszatér, már csak azért is, mert a paraguayi államapparátusban számára kedvezőtlen változások történtek. 

Brazília - Tátrai forradalmasítja a labdarúgást Paraíba államban (1957-59)

1952 októberében utazott először Paraguay fővárosából, Asunciónból Brazíliába, São Pauloba. Foglalkozásaként "szerelő" szerepel beutazási dokumentumán. Maga azt állította később, hogy egy idegenforgalmi konferenciára érkezett a brazil városba.

tatraijanosparaguaybol1952.jpg Tátrai János brazíliai beutazási adatlapja 1952-ből. A dokumentum forrása: FamilySearch

tatraijanos1952paraguaybolbraziliaba.jpgTátrai János brazíliai beutazási adatlapja 1952-ből. A dokumentum forrása: FamilySearch

Decemberben Mato Grosso do Sul államba, Ponta Porãba utazott, azután egy honfitársa, István hívására Rio de Janeiróba ment. Rióban a Copacabana negyedben lakott, bizsuk árusításából próbált megélni és kilincselt, hátha akad futballklub, amelynek éppen edzőre van szüksége. 1954 júliusában - már az elveszített berni világbajnoki döntő után - a magyar labdarúgásról nyilatkozott riói lapokban és reményét fejezte ki, hogy szakmai tudása, tapasztalata felkeltheti riói ifi focicsapat érdeklődését. (Nem tudni biztosan, de Rióban talán talált is később egy egyetemi egyesületet, a Clube Universitário do Rio de Janeirót, esetleg edzette még a São Cristovão F.R.-t, valamint Minas Gerais államban az Esporte Clube de Juiz de Fora-t.)

Annyi bizonyos (és a forrásokban már szépen nyomon követhető), hogy nagy fordulat akkor következett be Tátrai életében, amikor 1957 őszén kereskedelmi ügyletei miatt Brazília északkeleti régiójába utazott. Pernambuco állam fővárosában, Recifében volt dolga. Egy riói újságíró közvetítésével a recifei Jornal do Commercio újságírója, Hélio Pinto készített vele egy interjút, melyben az Aranycsapatról mesélt. A cikk hatására azonnal megkereste egy kis helyi egyesület, a másodosztályú Tacaruna Esporte Clube, ám náluk nem vállalt munkát, mert közben ígéretesebb ajánlatot kapott a szomszédos Paraíba államból, az ottani bajnokság első osztályában szereplő Auto Esporte Clubetól. A klub elnökének az újságíró Hélio Pinto ajánlotta be. Tátrai szerződtetéséhez látatlanban elegendő volt annyi, hogy magyar, korábbi labdarúgó. Az 1954-es világbajnokságon Brazíliát 4:2-re legyőző Aranycsapat hírneve, a budapesti sztárklub, a Honvéd 1957 január-februári brazíliai illegális portyája, a São Paulo FC-t irányító Guttmann Béla és az 1957 augusztusában az América FC-hez szerződött Mándi Gyula sikerei folytán divatos lett az a vélekedés brazil földön, hogy „ha a tréner magyar, akkor jó is”. És a  recept Tátrai esetében is működőképesnek bizonyult!

A taxisok által alapított Auto Esporte 1957 októberétől három hónapra szerződtette Tátrait. Érkezése nagy szenzációt keltett João Pessoaban, Paraíba fővárosában. Önmagában már az kuriózumnak számított, hogy külföldi edző, ráadásul a különös idegen, a "Gringo", a híres-neves Aranycsapat országából származott. Tátrai intenzívebb edzéseket tartott és átalakította a csapatot. Kifigyelte, kik a legértelmesebbek az együttesben és megszabta, hogy a pályán ők parancsoljanak. Az Auto Esporte bámulatos menetelésbe kezdett, sorra aratta a győzelmeket, a paraíbai nagy rivális Botafogo FC-től azonban végül vereséget szenvedett és így második helyen zárt Paraíba állam bajnokságában. A magyar edző eredményes munkája azonban felkeltette közben egy szintén paraíbai klub, a Treze FC érdeklődését és jó pénzt ajánlott Tátrainak, ha otthagyja az Auto-t és a fővárost. Tátrai soha nem rejtette véka alá, hogy előnyösebb ajánlat esetén mindig kész váltani. 1958 elején elvállalta tehát egy évre a Treze FC irányítását és áttette székhelyét Campina Grandebe. Itt végre otthonra talált, úgy érezte, újjászületett, megtalálta brazíliai Veszprémjét. Örökre szívébe zárta a várost. Az egyesületet, amelyhez került, tizenhárom alapítója után nevezték el Treze-nek, ami portugálul tizenhármat jelent. A szám szerencsét hozott Tátrai Jánosnak. A klub Paraíba állami bajnokságában ugyan nem vett részt, de helyi szinten minden tornát megnyert a magyar trénerrel, köztük a Juscelino Kubitschek Kupát is, amelyért északkeleti egyesületek versengtek. Aranykor kezdődött a Treze történetében. Tátrait megválasztották Paraíba legjobb edzőjének, sőt az is felvetődött, hogy ő irányítsa Paraíba állam válogatottját. Sikereire, gólerős, szinte legyőzhetetlen csapatára már nem csupán a helyi, de Rio de Janeiró-i és São Paulói lapok is felfigyeltek. (A dicséretekkel nem fukarkodó cikkírók megemlítették azt is, hogy Mándi Gyula klubtársa volt, meg csapattársa a magyar válogatottban, amiből természetesen egy szó se volt igaz.)

tatraytreze.jpgTátrai János a Treze FC csapatával 1958 júliusában, Campina Grandeben, a Vargas Elnök Stadion reflektorainak avatásakor. A fotó forrása: Retalhos Históricos de Campina Grande 

„Forradalmi” munkamódszereiről maga Tátrai azt nyilatkozta, első dolga az volt, hogy szabályozza tanítványai életvitelét, morális téren rakja rendbe a gárdát. Szívfájdalom nélkül rakott ki pár veszélyes játékost a csapatból, elküldte az iszákosokat, akik nem akartak vagy nem voltak képesek életmódot váltani. A többiek azután vakon követték az utasításait. „Nem tűröm a fegyelmezetlen játékost, (...) eltávolítom a csapatból, amelyet irányítok.” - szögezte le később. Leginkább a szervezettséget hiányolta a brazil futballból. Szakmailag követendő példaképének Molnár Ignácot tekintette. A siker elengedhetetlen feltételének tartotta a fegyelmet, a gyakorlati munkát, a csapategységet, valamint azt, hogy játékosai tökéletes fizikai állapotban legyenek és a lehető legnagyobb mértékben ösztönözzék őket arra, hogy klubjukért a maximális erőfeszítést tegyék. "Nem akarom, hogy a játékos szent legyen. Azt akarom, hogy legyen benne küzdőszellem, győzni akarjon." - nyilatkozta egyszer. Erősen bízott Istenben, hitt az elvégzett  becsületes munkában, meggyőződése volt, hogy "Isten segítsége és szakmai tisztesség nélkül soha semmi pozitívat nem lehet elérni."

A szakmai sikerekkel párhuzamosan 1958-ban a szerelem is rátalált Tátraira. Választottja, a São João do Caririből származó Maria do Socorro Coura abban a gyógyszertárban dolgozott Campina Grandeben, ahová Tátrai vásárolni járt, ha a Treze játékosainak orvosságra volt szükségük. 1958. szeptember 24-én kötött házasságot, a frigyből két lánygyermek született, Ana Maria (1960) és Maria Isabel (1964).

1959-ben Tátrai a Treze-től átszerződött a helyi rivális Campinensehez. Vitathatatlan érdeme, hogy közreműködésével teret nyert az egyesületben a profi szemlélet és sikerült lerakni egy olyan erős csapat alapjait, amely azután 1960 és 1965 között zsinórban hatszor nyerte meg Paraíba állam bajnokságát.

Portugál kaland (1959-60)

1959 júliusában Tátrai János meglepetésre nem csupán Campina Grandet, Paraíba államot, de Brazíliát és a kontinenst is elhagyta. Feleségével együtt Portugáliába utazott, a setúbal-i Vitória FC együttesénél folytatta edzői pályafutását. A „Paraíba labdarúgását forradalmasító” tréner Brazília északkeleti régiójában ekkor már annyira az érdeklődés középpontjába került, hogy közvetlenül elutazása előtt még a repülőtérről is közölt róla és felségéről fotót a Diário de Pernambuco.

Portugáliában ebben az időben egymást érték a magyar futballedzők. Tátrai érkezésével ötre nőtt a tizennégy csapatos portugál élvonal magyar trénereinek száma, rajtuk kívül az alsóbb osztályokban is jó néhány magyar szakember dolgozott. Tátrai követte a magyar labdarúgásról szóló híreket, már Portugáliába indulása előtt is tisztában volt azzal, hogy sok honfitársa áll portugál klubok alkalmazásában (említette a brazil sajtónak Guttmann Bélát, Peics Sándort, Szabó Jánost, Fábián Józsefet és Hrotkó Jánost, akit egyébként "nagy barátjának" tartott).

Tátrai Portugáliába utazásával egy időben a Portugál Labdarúgó Szövetség hozott egy rendelkezést, amely megtiltotta diploma nélküli külföldi trénerek szerződtetését, vélhetően ezért is vett részt Lisszabonban egy edzői továbbképzésen. A Vitóriánál Setúbalban az első csapat és az ifik edzéseit egyaránt irányította. A felnőtt gárdában José Mourinho édesapja, Félix Mourinho volt a kapus. A fiataloknál a magyar tréner tanítványai közé tartozott többek között a későbbi világbajnoki bronzérmes Jaime Graça. Míg az ifikkel kerületi bajnokságot nyert, az első csapattal nem sikerült kiugró eredményt felmutatnia.  

vitoria_de_setubal_ifi_keruleti_bajnok_195960_glorias_do_futebol_csoport_sergio_camolas.jpgTátrai János a Vitória de Setúbal kerületi bajnokságot nyert ifjúsági csapatával. A fotó forrása: "Glórias do Futebol" Facebook csoport/ Sérgio Camolas.

 

A Vitória FC a bajnokság első fordulójában rögtön Guttmann Béla Benficajával került szembe és 4:1-es vereséget szenvedett. Tátrai két brazil labdarúgóval (Sidney és Bira) próbálta megerősíteni csapatát, ám így sem sikerült elkerülnie egy súlyos vereséget, a Sporting 8:0-ra gázolta le a Vitóriát. Ezek után nem kis meglepetést okozott, hogy Tátrai vezetésével a setúbaliak le tudták győzni a tekintélyes brazil edző, Otto Glória által irányított Belenensest, a bajnokság egyik legerősebb csapatát. 1960 január végén a magyar tréner hirtelen azzal fordult a Vitória vezetőségéhez, hogy mentsék fel állásából, vissza szeretne térni Brazíliába. Váratlan távozását brazil lapoknak később azzal indokolta, hogy felesége nem tudott alkalmazkodni a hűvös portugál időjáráshoz, az asszony egészségi állapota miatt kellett gyorsan elhagyniuk Portugáliát. Valójában felesége állapotos lett, ezért utaztak vissza februárban Brazíliába. Júniusban született meg lányuk, Ana Maria. Arra a kérdésre, hogy szakmai téren miért nem volt sikeres Portugáliában, Tátrai, majd később brazil játékosa, Sidney ugyanazt a magyarázatot adta: megpróbálta megfiatalítani az első csapatot, de a Vitória vezetése és szurkolói ragaszkodtak az idősebb - esetenként harminc éven felüli - játékosokhoz.

 

Brazília - Csúcson: Ceará állam hőse (1960-63)

 

1962_ja_nos.jpg

Tátrai János 1962-ben, a trófeák egyikével. Fotó: Victor Tatrai, Tátrai János unokája jóvoltából.

 

A portugál kitérő után Tátrai újra Brazília északkeleti részén vállalt munkát, ám nem Paraíbában, hanem a szomszédos államban, Cearában. Az állam fővárosában, Fortalezában működő Ceará Sporting Clubnak  több mint száz éves története során mindössze hét nem brazil edzője volt, ebből kettő európai, mindkettő magyar: Tátrai János és Brunner Imre. Míg utóbbi mindössze tizenegy mérkőzésen irányította a Cearát, Tátrai a külföldiek közül a legtöbb meccs rekordjának birtokosa, százötvennyolc találkozóval. Ezzel a klubbal érte el legnagyobb edzői sikerét. 1961-ben megnyerte Ceará állam bajnokságát, ő az egyetlen külföldi a klub történetében, aki ilyen eredménnyel büszkélkedhet. A következő évben sűrűn váltogatták egymást az edzők a Cearánál, a nyár folyamán Tátrai visszatért Campina Grandebe, de így is fontos része volt abban, hogy a csapat újra bajnoki címet nyert.  A Cearái Sportújságírók Szövetsége 1961-ben Tátrait ítélte a legjobb edzőnek. 1962-ben elnyerte a Cearái Televízió trófeáját, mellyel az állam legjobb trénerét díjazták. 

 

cearabajnok1961.jpgTátrai a Ceará bajnokcsapatával 1961-ben. A fotó forrása: Revista do Esporte (RJ), 159. szám, 1962

 

1962 őszén visszahívták Cearába és azzal a feladattal bízták meg, hogy ő vezesse az állam válogatottját a brazil államok válogatottjainak bajnokságában. Szépen hozta az eredményeket, 1963 elején a cearáiak már valóságos hősként ünnepelték, tanítványaival ugyanis megtört egy több mint harminc éves tabut: a cearái válogatott története során először győzte le és ejtette ki Pernambuco válogatottját az államok versengésének küzdelmeiből. Fortalezaban, az 1:0-ra megnyert meccs után az egész stadion Tátrait ünnepelte, aki megkérte legjobb játékosát, Gildot, hogy vegye a vállára. A sajtó Mágusnak nevezte. A diadal egyúttal azt jelentette, hogy Ceará állam csapata  a brazil labdarúgás legjobbjaival találkozhat, a döntőbe jutásért játszhat, nem kisebb ellenfél, mint a Rio de Janeiró-i (carioca) válogatott (hivatalosan Guanabara állam) ellen.

 

tatraiceara1963jan19diariodenoticias.JPG

Tátrai János (középen) a riói válogatott elleni mérkőzés előtt Rio de Janeiroban. Úgy látta, bár illúzió győzelemre gondolniuk, azért nem fogják könnyen adni magukat, az északkeletiek harcosan játszanak, nem félnek. Fotó: Diário de Notícias, 1963. január 19. 

 

A Maracanã Stadionba látogató cearái válogatott simán, 5:1-re kikapott. Hiába vitte el Tátrai szerinte „mind nagyon katolikus” játékosát misére a mérkőzés előtt, az ima sem segített. Jellegzetes, erős akcentusával ismerte el a meccs után, hogy a riói futball egy magasabb szint: „Categória, máior categória.” Ezzel együtt nem kellett szégyenkeznie. Egyrészt azért nem, mert amikor 1927-ben, története során egyetlen alkalommal a cearái csapat Rióban játszott, 10:0-ra veszített, másrészt azért, mert 1963-ban a hazai visszavágón egy dicsőséges gól néküli döntetlent ért el együttese. Ceará állam válogatottja ezzel a brazil államok válogatottjainak bajnokságában az előkelő harmadik helyen végzett, Minas Gerais állam legjobbjai és a rióiak mögött.

A válogatott irányítása mellett 1963 elején három hónapig a Ceará SC edzéseit is vezette Tátrai, majd egyesületet és államot váltott. Mi sem bizonyítja jobban, hogy szép emlékeket hagyott a klub szurkolóiban, mint az, hogy három évvel később egy Fortaleza – Ceará városi örökrangadón az utóbbi klub szurkolói „Queremos Tatrai!” (Tátrait akarjuk!) kiabálással követelték vissza a magyar edzőt.

 

tatrairevistadoesporterj1962portre_1.jpg

Tátrai János, Ceará állam bajnokcsapatának edzője. Fotó: Revista do Esporte (RJ), 159. szám, 1962

 

Brazília - Észak, északkelet (1963-64)

A Ceará államban elért eredményei hatására Tátrai János a brazil futball legerősebb régióiból, Rio de Janeiró-ból és São Pauloból is kapott ajánlatokat, de talán otthonosabbnak, biztonságosabbnak érezte, ha az általa jobban ismert északi, északkeleti területeken marad és középcsapatoknál vállal állást, jó pénzért. Következő állomáshelyein csak hónapokat töltött, egyik klubtól a másikhoz vándorolt, ami véleménye szerint azért volt hasznos, mert lehetővé tette, hogy nagyon jól megismerje a brazil labdarúgást, különösen az északkeleti régió futballját. 1963 tavaszán megfordult észak legsikeresebb klubjánál a Paysandu Sport Clubnál , mely abban az évben meg is nyerte Pará állam bajnokságát. Ősszel már Pernambuco államban dolgozott, a Santa Cruz FC-nél, de mindössze tizenhárom mérkőzésen irányította a csapatot. 1964 elején visszatért sikerei színhelyére, a Cearához, azzal a céllal, hogy hozzásegítse zsinórban negyedik bajnoki címéhez a klubot, de tavasszal már látszott, hogy nem tudja szállítani az elvárt eredményeket. Hazatért inkább Campina Grandebe, augusztusban elvállalta a Treze edzéseinek irányítását. A fizetését klubról klubra haladva közben szépen feltornázta. Míg a Cearánál 1963-ban havi hatvanezer cruzeirot keresett, a Treze-től 1964-ben már százötvenezer cruzeiro fizetést kért.  

trezekirandul1964szeptemberretalhoshistoricosdecampinagrande.jpgTátrai János (jobb szélen) a Treze FC csapatával 1964 szeptemberében. Az együttes Brazíliavárosban portyázott és veretlenül tért haza Campina Grandebe. A fotó forrása: Retalhos Históricos de Campina Grande 

Venezuela (1965)

Tátrai 1965 elején újra elhagyta Brazíliát, Venezuelába, Caracasba szerződött, az ottani portugálok által 1958-ban alapított és rögtön abban az évben, majd 1960-ban és 1962-ben is első osztályú bajnokságot nyert Club Deportivo Portuguéshez. Venezuelában is brazil játékosok szerződtetésével igyekezett ütőképes gárdát formálni, de pár hónap után felmondta szerződését és visszatért Brazíliába, azzal az indokkal, hogy nagyon hiányzik a családja. A hírek szerint komoly anyagi lehetőségről mondott le. Később úgy emlékezett caracasi tevékenységére, hogy ő szervezte meg annak a csapatnak az alapjait, amely 1967-ben bajnokságot nyert, a következő évben pedig a Libertadores Kupában is szerepelt.

Brazília - Észak, északkelet (1966-76)

A Campina Grandebe hazatért Gringo 1966-ban a Treze-nél tűnt fel, ez alkalommal azonban nem edzőként, hanem mint szakmai vezető, tanácsadó. Visszaemlékezése szerint ekkor kezdett el játékosközvetítéssel foglalkozni. A Treze 1966-ban veretlenül lett Paraíba bajnoka. Stadionja falán ezután 2022-ig joggal és büszkén hirdette felirat, hogy a klub "az állam egyetlen veretlen bajnoka". 1967-ben újabb állam (Bahia) és újabb egyesület következett Tátrai pályafutásában, az Esporte Clube de Bahia. Ő volt a negyedik külföldi edző a klubnál és az első európai. Rövid ideig, csupán tizenöt mérkőzésen irányította az idényben Bahia-i bajnoki címet nyert gárdát. A következő évben megint visszatért a Treze-hez, az egyesület életében történelminek számító esemény szervezésében segédkezett. A Treze szeretett volna minél több nézőt a stadionjába csábítani, ezért rendezett egy barátságos mérkőzést az 1970-es mexikói világbajnokságra készülő román válogatott ellen, 1968 februárjában. A nézőszám emelése érdekében Tátrai intézte el, hogy a vendéglátó együttesben szerepeljen egy komoly húzónév, a kétszeres világbajnok Garrincha.

garrincha1968romanok_ellenretalhoshistoricos.jpgA kétszeres világbajnok Garrincha a Treze FC mezében 1968-ban. Állítólag Tátrai János intézte el, hogy szerepeljen a csapatban. A fotó forrása: Retalhos Históricos de Campina Grande 

Tátrai és a magyar válogatott Északkelet-Brazíliában

1969. február 3-án a magyar labdarúgó-válogatott brazíliai portyájának harmadik mérkőzését Északkelet-Brazíliában, Pernambuco állam fővárosában játszotta, a Sport Club do Recife ellen. A 3:3-ra végződött barátságos találkozón ott volt Tátrai János, de természetesen nem ő volt a magyar nemzeti csapat edzője, ahogy az brazil blogbejegyzésben is szerepel. A szövetségi kapitányt Sós Károlynak hívták. Tátrai tolmácsként dolgozott, a meccs közben végig árnyékként követte Sóst és szinte minden szavát fordította, a brazil újságírók pedig buzgón jegyzeteltek. Az első félidő végén a brazilok 2:0-ra vezettek és a szünetben Tátraihoz fordultak, mert tudni szerették volna, milyen cserékre készül a magyar szövetségi kapitány. Sós annyira bosszús és ideges volt az eredmény miatt, hogy kikapta Tátrai kezéből a papírt és összetépte.

Sóssal egyébként nem ezen a mérkőzésen találkozott először Tátrai. Négy évvel korábban a Német Demokratikus Köztársaság labdarúgó-válogatottja - története során először - Brazíliába utazott egy tornára. Sós Károly volt az NDK szövetségi kapitánya. A brazil túrán a magyarul, németül és portugálul egyaránt beszélő Tátrai segített neki a nyelvi akadályok áthidalásában. A Diario de Pernambuco 1966. június 12-i számában látható is egy remek fotón a Maracanã Stadionban, Rio de Janeiroban, ahogy Sóssal beszélget az NDK focistáinak jelenlétében. Feltételezhetően Tátrai szervezőmunkájának, kapcsolatainak is köszönhető, hogy 1969-ben Sós és a magyar válogatott Recifébe is ellátogatott.

A magyar válogatott 1969 téli brazíliai túrájának mérkőzései (mind döntetlennel zárult):

1969.01.25. São Paulo FC - Magyarország 2:2 (a meccs nézői között Guttmann Béla is ott volt!) 

1969.01.31. Clube Atlético Mineiro - Magyarország 2:2

1969.02.03. Sport Club do Recife - Magyarország 3:3 (Tátrai János Sós Károly tolmácsa)

A magyar válogatott 1969 tavaszi brazíliai túrájának mérkőzései:

1969.04.09. SC Internacional - Magyarország 0:2

1969.04.13. Grêmio FBPA - Magyarország 1:0

1972-ben Tátrai újra Ceará államban dolgozott, a Ferroviário Atlético Clube elnöke igazgatónak nevezte ki. Nem volt hálás feladat, egyrészt a játékosok közötti belső súrlódások miatt, másrészt azért, mert nem találta meg a közös hangot a csapat edzőjével, aki el is hagyta a klubot. Végül Tátrai is odébbállt, rövid kitérőt tett a városi rivális Fortaleza Esporte Clube-nál majd 1973-ban egy újabb északkeleti államban, Piauíban vállalt munkát, a katonai rendőrség csapatál, a Sociedade Esportiva Tiradentesnél. Piauí államból ez volt az első egyesület, amely kivívta az indulást a legfelső osztályú brazil bajnokságban (Brasileirão), ahol negyven csapatból a tizenkilencedik helyen zárt. Közben, 1973 októberében Campina Grande önkormányzata egyöntetűen megszavazta, hogy Tátrai János a város tiszteletbeli polgára legyen. A sajtóban kiemelték, hogy bár sokat utazik, de Campina Grandeben települt le, ahol mindenki ismeri és óriási megbecsülésnek örvend. Presztízsét növelte, hogy 1975-ben újra egy állami bajnoki címnek lett részese. Ekkor éppen Pernambuco államban, a Sport Club do Recife elnökének volt a jobbkeze, tanácsadója, valamint segítette az edző, Davi Ferreira, becenevén „Duque” (Herceg) munkáját. A csapathoz Tátrai segédletével érkezett erősítésként egy portugál válogatott labdarúgó, Fernando Peres. A Sport Recife 1975-ben tizenhárom év után nyert újra állami bajnokságot. A bajnoki címet ünneplő vacsorán készült fotón a vezetőség tagjai között Tátrai is látható. 

1975 elején érdekes módon egy magyar nyelvű lap is megszólaltatta Tátrait, a szlovákiai Új Szó. Teljes nevét ugyan nem írták ki ("Tátrai J."), de elárulták róla, hogy "már több évtizede a forró Recifében, Brazília északkeleti részén edzősködik". Tátrai az 1974-es labdarúgó-világbajnokságon "csak" negyedik helyet szerzett brazil válogatott kapcsán fejtette ki véleményét a brazil futball visszaesésének lehetséges okairól. Elégtelennek ítélte az iskolai testnevelés oktatását, erre vezette vissza, hogy a brazil játékosok fizikai erőnléte nem megfelelő. (Már az 1966-os vb előtt is úgy gondolta, hogy a braziloknak az európaiakkal szemben a test-test elleni küzdelem lesz a legnagyobb kihívás.) Azt jósolta, "ha egyszer a brazilok improvizációs készsége és labdaművészete párosul az erőnléttel, akkor ismét a legjobbak lesznek."

Haiti  (1977)

1977. március 24-én adta hírül a Diário de Pernambuco, hogy Tátrai János új kihívás elé néz, Haiti válogatottját fogja irányítani, az 1978-as világbajnokság selejtezőire kell felkészítenie a csapatot. A kiruccanás azonban nem úgy alakult, ahogy azt a magyar szakember korábban elképzelte. Mindössze huszonhárom napot töltött Haitin, májusban már vissza is tért Brazíliába és azt nyilatkozta, többé nem akar Brazílián kívül más országban dolgozni. Amikor Haitibe ért, csak akkor tájékoztatták, hogy csupán egyszerű tanácsadója lenne a szakmai stábnak. (A német Sepp Piontek volt ekkor a szövetségi kapitány.) Anyagilag is többre számított. Brazíliában maradt családja közben erősen aggódott érte, mert Haitit ekkoriban egy diktátor, Jean-Cluade Duvalier, becenevén „Baby Doc” irányította, terror, üldöztetés jellemezte a rendszert. Mindenki megkönnyebbült, amikor Tátrai hazaállított. Jelentését elküldte a brazil futballedzők szövetségének, remélve, hogy a FIFÁ-n keresztül valami kártérítéshez juthat.

Bundabotrányban (1982)

Tátrai nyitott személyisége - ahogy viccelődve mondta: "gringo sármja" - révén könnyen létesített kapcsolatokat, barátságokat szerte Brazíliában. A hetvenes években egyre inkább játékosügynöki, intézői szerepkörben tűnt fel. Kezdettől tagja volt az 1975-ben alapított brazil labdarúgóedzők szövetségének. A Brazil Labdarúgó-szövetségben az északkeleti régiót képviselte. Értelemszerűen kapcsolatban állt a legmagasabb szintű vezetőkkel, köztük João Havelange-zsal, a FIFA egykori elnökével. Az 1970-es, 1980-as években Tátrai befolyásos játékosügynöknek számított. Városi legenda vagy sem, egy kis történet jól példázza, milyen hatása, ereje lehetett szavainak az északkeleti régió labdarúgásában. A sztori szerint egy Rio de Janeiró-ba tartó repülőgépen éppen mellette ült egy bahiai klub, az EC Vitória elnöke. Tátrai rákacsintott egy kreol férfira, aki a gép hátuljában ült, majd az elnökhöz fordult: „Ő az a középhátvéd, akit a Flamengohoz viszek.” Az információ hallatán a bahiai klubvezető szeme felcsillant: „Én akarom azt a védőt!” Üzletelni kezdtek, és amikor már súlyos milliókról volt szó, a „hátvéd” elindult a mosdóba és kiderült, hogy Tátrai csak tréfált, a férfi ugyanis mozgássérült volt.

1982 októberében a brazil Placar sportmagazin nagy visszhangot kiváltó exkluzív cikket közölt a brazil labdarúgás korrupciós ügyeiről, a sportfogadást behálózó bűnszervezetről. Az ügyben összesen 125 játékvezetőt, játékost, edzőt, sportvezetőt vádoltak meg, köztük Tátrai Jánost. A cikk szerint előkelő szerepet játszhatott mérkőzések befolyásolásában, manipulálásában, játékosokat, bírókat fizetett le, tevékenységét pedig jelentős összegekkel honorálták. A hírek szerint ravasz trükköket is bevetett: előfordult például, hogy "gyanús spanyolt" beszélve magát Juan nevű mexikói vállalkozónak adta ki, mexikói játéklehetőség ürügyén környékezte meg a Ferroviária kapusát, aki a következő meccsen azután furcsa potyagólt kapott. Tátrai a sajtóban rögtön cáfolta a vádakat, egyenesen őrültnek nevezve a rádiós szakember és újságíró Flávio Moreirát, aki róla - szerinte - teljesen alaptalan dolgokat állított. (A "Sportlottó Maffia"-ügy 125 érintettjéből végül mindössze húsz lett gyanúsított, Tátrai nem szerepelt közöttük. Megállapítást nyert, hogy szervezett befolyásolásra nem került sor, csak kis, elszigetelt csoportok léteztek.) 

tatraiplacar.pngTátrai János a Placar magazin 1982 októberi számában

Két évvel a halála előtt, egy vele készült beszélgetés során Tátrai hangsúlyozta, hogy a labdarúgásból keresett pénzből nem lett gazdag ember. A kétkedőknek azt üzente, ha úgy lett volna, bizony más életkörülmények között élne: "Nézz rám! Ha kerestem volna pénzt, akkor most így élnék? Ott laknék, ahol lakom?" Ugyanezen meggondolásból, interjúk alkalmával mindig határozottan visszautasította, hogy vállalkozónak nevezzék, mert véleménye szerint a vállalkozó olyan embert takar, akinek van befektetni való pénze és mivel neki ilyen nincs és nem is volt, ezért közvetítő a foglalkozásának helyes megnevezése. És hiába kérdezgették, a brazil futball kulisszák mögötti történéseiről nem beszélt. 

 

Alkony

1987-ben, a már hatvanöt éves Tátrai kapott még egy lehetőséget: kedvenc klubja, a Treze alkalmazta, újra edzőként dolgozhatott. Csapata a brazil bajnokság másodosztályában szerepelt, 1988-ban huszonnégy résztvevő klub közül a huszonkettedik helyen végzett. Az 1980-as évek végétől Tátrai egészségügyi és anyagi problémákkal küzdött. Egyre inkább azt tapasztalta, a sok barát közül csak kevesekre számíthat, ha baj van. Élete utolsó szakaszában már meccsekre nem járt el, viszont - mindig elegánsan, nadrágtartósan, öltönyben, botjára támaszkodva -  naponta ellátogatott délidőben Campina Grande belvárosába, a Jornal da Paraíba szerkesztőségébe. Mosolyogva köszöntötte a lap munkatársait, ivott egy kávét, elolvasta az újságot. Kedvenc helye a Calçadão volt, a város központjában. Rendszerint itt találkoztak Campina Grande üzletemberei, kereskedői, művészei, politikusai, sportolói, hogy a legfontosabb napi híreket megbeszéljék. Tátrait egy végtelenül kedves, jó modorú, értelmes, sokat tréfálkozó öregúrnak ismerhették. 2007-ben korábbi játékosa, a Treze és a Campinense egykori csatára, Zé Luiz készített vele egy interjút. Nyolcvanötödik születésnapja alkalmából a Jornal do Paraíba újságban barátai magyar nyelvű felirattal kedveskedve kívántak neki boldog születésnapot.

2007_ja_nos_szu_lete_snapot_brazil_u_jsa_g.jpgTátrai János köszöntése a Jornal do Paraíba újságban, 2007. április 25-én. Forrás, újságkivágás: Victor Tatrai, Tátrai János unokája.

2009-ben Tátrai és felesége, Maria do Socorro Campina Grandeből Paraíba állam fővárosába, João Pessoaba költözött, ahol lányuk, Ana Maria élt. Az idős Tátrai már nehezen tudott volna egyedül beteg feleségéről gondoskodni. Maria do Socorro 2010-ben hunyt el, Tátrai János 2011. június 20-án követte, nyolcvankilenc évesen. Hasi fájdalmakkal vitték kórházba, de még az úton is tréfálkozott. Anuerizma miatt öt órás műtéten esett át, közben komplikációk léptek fel és teste feladta a küzdelmet. Végakaratának megfelelően Campina Grandeben temették el, a Monte Santo temetőben. Koporsóján szeretett klubja, a Treze FC zászlóját helyezték el. A sokat megélt Tátrai két gyermeket, három unokát, két dédunokát hagyott hátra. Halála kapcsán megemlékezett róla többek között a paraíbai televízió, Campina Grande történetével foglalkozó blog, több online újság. 

2010_ja_nos.jpgTátrai János 2010-ben. Fotó: Victor Tatrai, Tátrai János unokája jóvoltából

2009-ben egy Campina Grandeből származó írónő, Clotilde Tavares az HungriaMania blogon megemlítette, hogy kislány korában Campina Grandeben élt egy fociedző, Tátrai János. "Ő a magyarok földjéről való." - mondta Tátrairól az apja Clotilde-nak, aki ekkortól szeretett bele a "magiar" szóba, nagyon szépnek találta. Campina Grandeben méltón őrzik Tátrai emlékét. 2015-ben Anna Karolina Sá a Paraíbai Szövetségi Egyetem (UFPB) "Espaço Experimental" rádióműsorában egy négy részes riportsorozatot készített az életéről (1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész). Tátrai egyik unokája, João Victor Tatrai tapasztalatai szerint nagyapjára mind a mai napig emlékeznek a városban. Egy nap Campina Grande egyik éttermében járt és vezetékneve alapján rögtön megkérdezték, hogy rokona-e a magyar fociedzőnek. Amikor felfedte, hogy igen, ő az egyik unokája, az étterem vezetője az egész világnak szétkürtölte és mindenkit odahívott, hogy lássák, milyen illusztris vendége van. 

Vissza a gyökerekhez, Brazíliából magyar földre

Az élet úgy hozta, hogy Tátrai három unokája közül a legifjabb, João Victor Tatrai a munkája révén pár évre Magyarországra költözött. A brazíliai Tátraiak közül ő volt az úttörő, az első, aki eljött nagyapja szülőhazájába. Brazíliában a tervezőszoftvereket fejlesztő Autodesknél dolgozott, majd átnyergelt annak nagy versenytársához, a Graphisofthoz. Kezdetben nem is tudta, hogy magyar szoftvercéghez került, szívet melengető pillanat volt számára, amikor ez tudatosult benne. 2019-től a közelmúltig Budapesten élt és dolgozott, 2021-ben itt született fia, Ákos. A gyermek kettős, brazil és magyar állampolgár, ahogy édesapja is. Majdnem száz évvel Tátrai János születése után, 2023-ban valósult meg a nagy találkozás a Tátrai-család brazíliai és magyar ágának tagjai között, Veszprémben. Brazíliából Tátrai János lánya, Victor édesanyja, Ana Maria látogatott Magyarországra, aki így végre megismerhette nagybátyját, a nyolcvanhárom éves Ferencet és annak családját. A Veszprémből indult Tátrai János az emlékek megidézésével visszatért szülővárosába. 

2023_victor_ferenc_ana_maria.jpgTátrai János unokája (Victor), öccse (Ferenc) és lánya (Ana Maria) 2023 júniusában Veszprém belvárosában, a Kossuth Lajos utcában. Fotó: Victor Tatrai, Tátrai János unokája jóvoltából.  

*****

Versão em Português (brasileiro), texto traduzido e revisado por Victor Tatrai, vide aqui: 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://guttmannbela.blog.hu/api/trackback/id/tr9118343393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása