A magyar edzőlegenda

Guttmann Béla

A mérkőzés kulcsa

Guttmann Béla és a 89. osztrák-magyar derbi

2020. október 29. - GuttmannBela

Guttmann nem bírt aludni és hajnali négykor olyan erős gyomorfájdalmak gyötörték szállodai szobájában, hogy kénytelen volt felébreszteni Gallowich Tibort, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, hogy gyógyszert kérjen tőle. Ahogy a játékosok többsége, feltehetően ő is feszült volt az örök rivális osztrák válogatott elleni meccs előtt. A Hakoah Wien együttesének egykori sztárjátékosa, majd trénere a magyar nemzeti tizenegy edzőjeként érkezett 1948. április 30-án szeretett városába, a május elseje ünneplésére készülődő és futball-lázban égő Bécsbe.

A magyar csapat tökéletes éjszakai nyugalmát osztrák detektívek is vigyázták, mert a bécsi alvilággal szövetkező fanatikus hazai szurkolók állítólag hölgyeket béreltek fel, hogy azok városnézés címén lokálokba csábítsák, majd egész éjjel mulattassák a magyar fiúkat. Az ördögi terv szerint a dorbézolástól megfáradt, erejét vesztő magyar csapat csak vonszolta volna magát a pályán az osztrák válogatott ellen. A Puskásra állított lány azonban kikotyogta, milyen ármányra készülnek és így sikerült még időben értesíteni a rendőrséget. 

Puskás azt jósolta, ha játékostársai nem gyulladnak be az ellenféltől, akkor nem lesz semmi baj a meccsen, de már úton Ausztriába, a vonaton is érzékelhető volt az idegesség; feltűnően nagy volt a csend, elmaradtak a szokásos mókázások. Az osztrákok elleni összecsapásra készülő válogatott játszott ugyan előzetesen egy önbizalmat növelő, 14:0-ra megnyert - mindössze 3x20 perces - mérkőzést Újpesten a Határvadászok együttese ellen, ám annak eredményéből elhamarkodott lett volna bármiféle következtetést levonni az Ausztria elleni találkozó kimenetelét illetően. Guttmann az edzőmeccset nem tartotta többre jó mozgásnál, minthogy az ellenfél korántsem volt erősnek mondható.  

A bécsi mérkőzés előtti nap kedvezőtlen előjel volt, hogy Henni Géza, a válogatottba először meghívót kapott kapus keze megsérült. Guttmann edzést tartva kapura dobált neki és az egyik hárításnál Henni balkezének mutatóujja megrándult, később erősen be is dagadt, borogatni kellett. (Rudas Ferenc, az FTC kitűnő játékosa tréfásan meg is vádolta rögtön a trénert, hogy pont a közelgő Fradi – Kispest rangadó előtt dobta úgy a zöld-fehérek kapusának a labdát, hogy annak ujja megsérüljön.) Az osztrákok ellen Henni lényegében végig kilenc ujjal védett. Súlyosbította a bajt, hogy a középhátvéd, Kispéter Mihály nem volt teljes értékű, fájós lábbal vállalta a játékot. A védelemre ugyanakkor igen nehéz feladat hárult. Közvetlenül a találkozó előtt, az esélyeket latolgatva Guttmann úgy érezte, hogy „minden attól függ, hogy Tagányi és Balogh II. mennyire érti meg egymást.” Nekik kellett ugyanis feltartani az ellenfél jobbszárnyán Ernst Melchiort, az osztrák válogatott veszedelmes támadóját. Az Austria Wien játékosa félelmetes formában futballozott. Guttmann erről személyesen is meggyőződhetett, amikor március végén látta őt játszani a Kispest ellen Bécsben. El volt ragadtatva a játékától. A Népsport az osztrákok elleni meccs előtt külön felhívta a figyelmet, hogy az Austria Wien legutóbbi, 6-3-ra megnyert bajnoki mérkőzésén Melchior négy gólt szerzett, szinte egyedül döntötte el a találkozót.

ernstmelchior.jpg

Ernst Melchior, az osztrák válogatott jobbszélsője (a kép forrása: Meinbezirk.at )

Az osztrák-magyar meccsen Melchior semlegesítésével megbízott játékosok közül Tagányi Árpád a Szentlőrinci AC-ból került a válogatott kezdőcsapatába, újoncként, Gallowich kifejezett kívánságára. Guttmann-nak voltak kétségei Tagányi kvalitásait illetően, ezért a meccs előtt megpróbálta lebeszélni Gallowichot a játékos szerepeltetéséről, ám a szövetségi kapitány hajthatatlan maradt. A mérkőzésen azután bő félóra elég volt ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon, Tagányi nem bizonyult szerencsés húzásnak. Guttmann szólt Rákosi Ferencnek, hogy melegítsen, a 40. percben ő állt be Tagányi helyére. A lecserélését értetlenkedve és némi sértettséggel fogadó labdarúgó soha többé nem kapott lehetőséget a magyar válogatottban.

A magyar balhátvéd, Balogh II. Sándor, az Újpest nagyszerű labdarúgója nem is titkolta a meccs előtt, hogy ideges. Elpanaszolta, hogy csak két nappal a találkozó előtt tudta meg, hogy játszani fog és így nem jutott elegendő ideje arra, hogy lelkileg megfelelően felkészüljön. Nem csoda, Melchiorra több mint harminc év távlatából is úgy emlékezett, hogy „még álmodni sem volt jó vele!” Guttmann Béla jól tudta, hogy rengeteg múlhat rutinos, esetenként a válogatott csapatkapitányi tisztét is betöltő egykori újpesti tanítványa teljesítményén. Balogh II. általában kitűnően helyezkedő, technikailag tökéletesen képzett, ám időnként könnyelműsködő játékos volt. Guttmann rendhagyó trükköt eszelt ki, hogy megnyugtassa, valamint tudatosítsa benne a folyamatos összpontosítás, szoros védekezés fontosságát. Balogh Sándor emlékei szerint, a mérkőzést megelőzően Bécsben sétálgatva Guttmann egyszer csak belekarolt és előállt ötletével:

Idehallgasson! Maga a világ legjobb hátvédje, magához hasonló balhátvéd még nem született. Most a világ legjobb jobbszélsője ellen játszik. Adok magának egy karikát, rajta egy kis kulcs fityeg. Húzza a karikát az ujjára és legyen ott a kezén az egész meccs alatt. Amikor a kulcs megérinti futás közben az ujját, egy szó jusson az eszébe: Melchior, Melchior, Melchior! Emberfogás, emberfogás …"

A maga részéről Balogh II. igyekezett minden edzői utasítást betartani. Az öltözőben, mielőtt pályára lépett volna, megmutatta a Képes Sportlap újságíróinak a kulcskarikát, amit Guttmann nyomott a kezébe:

Azért kell szorongatnom, hogy egy pillanatra se felejtsek el Melchiorra vigyázni.

kezkulcs.jpg

A Guttmann-trükk: kulcskarika az ujjon (illusztráció, a szerző felvétele)

Közben Gallowich átlátogatott az osztrákok öltözőjébe. Lélektani hadviselést indított. Igyekezett nyugtalanítani, elbizonytalanítani Melchiort, tudomására hozva, hogy három magyar védő is rá fog vigyázni. Az osztrák nagyágyút azonban nem sikerült kizökkenteni. Gyorsan jelezte, egyáltalán nem fog neki gondot okozni, hogy lerázza őrzőit.

A mérkőzést óriási érdeklődés előzte meg, a bécsiek szerint negyed századdal korábban volt példa utoljára ekkora lelkesedésre futballmeccs iránt. A hatvanezer kiadott jegy pillanatok alatt gazdára talált, a mérkőzés napján kétszáz százalékos felárat is fizettek jegyüzéreknek. A közönség soraiban a Bécsben állomásozó szovjet, amerikai és angol hadsereg katonái is helyet foglaltak. A zsúfolásig telt Práter Stadionban az osztrák drukkerek pokoli hangulatot teremtettek, mindössze párszáz magyar szurkoló buzdította a mieinket.

osztrakmagyarcsapatkepek.jpg

Az osztrák és a magyar válogatott Bécsben (a fotók forrása: Képes Világ, 1948. május 9.)

Nagy iramú, fordulatos, parázs meccsen a magyar válogatott 3-2-re kikapott úgy, hogy kétszer is vezetett. Az osztrákok vitatott tizenegyessel egyenlítettek, majd egy szerencsétlen kapushibának köszönhetően nyertek. Guttmann értékelése szerint a magyar csapat becsületesen küzdötte végig a mérkőzést. Az igazságtalan tizenegyes fordulópontot jelentett a játékban. A fedezetek visszaestek, a csatársor pedig nem tudta a labdát tartani. Ráadásul Henni balszerencsés gólokat kapott.

Nem lehet tudni, Balogh II. mennyire használta meccs közben a Guttmanntól kapott motivációs eszközt. A találkozóról fennmaradt filmfelvételen sajnos nem vehető ki biztonsággal, van vagy nincs kulcskarika az ujján. Annyi azonban bizonyos, hogy emlékezetébe hosszú évtizedekre bevésődött agyafúrt mesterének különös módszere. Érdekes kérdés, mennyire bizonyult hasznosnak a kulcs. A tudósítások szerint a magyar hátvéd jól ellátta feladatát, keményen küzdött, ám az osztrák szélső így is többször átjátszotta magát a védelmen. Az első félidőben ő lőtte az osztrák válogatott egyenlítő gólját. Gallowichnak tett ígéretéhez híven maga mögött hagyta a védőket és Henni hiába futott ki elé, a hálóba gurította a labdát. A második félidőben rúgott egy kapufát, valamint kiharcolt egy büntetőt. (A csehszlovák játékvezető úgy látta, Balogh II. szabálytalanul szerelte Melchiort, azért esett el.) Melchiorral szemben Balogh II. mindent bevetett párharcuk során. A kért emberfogás helyett egyszer lesre is próbálta állítani, de abból majdnem gólt kaptunk. Komoly adok-kapok alakult ki közöttük; a mérkőzés után mindketten arra panaszkodtak, hogy a másik folyamatosan rugdosta. A magyar hátvéd mindezt megtoldotta azzal, hogy Melchior egyszer fejbe is verte. Egyik összecsapásukat követően állítólag kezet nyújtott neki, mire Melchior válaszul megütötte. A második félidő végére Balogh II. rettenetesen elfáradt, többekhez hasonlóan az ő játéka is visszaesett.

baloghiimagyarosztrak3_osztrakgolkiszedikepessportlap.jpg

Balogh II. Sándor kiszedi a labdát a hálóból a harmadik osztrák gól után (a fotó forrása: Képes Sportlap, 1948. május 4.)

A mérkőzés után a meccs hősét, Melchiort vállán vitte le a pályáról a betóduló, tombolva ünneplő osztrák közönség. Később, a közös banketten az ünnepelt sztár odaszúrt egyet Gallowich Tibornak. Az összes osztrák játékos aláírta a bankett étlapját a magyar szövetségi kapitány tiszteletére, kivéve Melchiort. Feleslegesnek tartotta, hogy odafirkantsa nevét, hiszen a gólja miatt úgysem felejti el őt Gallowich egyhamar…    


Guttmann Béla, a győri incidens, és ami utána jött

Kispesttől Padováig 2. rész

A magyar labdarúgó válogatott 1948. november 7-én váratlan vereséget szenvedett Bulgáriában. A csapatot Szófiába elkísérő szövetségi edző, Guttmann Béla egyúttal a Kispest trénere is volt ekkor. Míg vissza nem tért Bulgáriából, Puskás Ferenc édesapja tartott edzéseket Kispesten. A hétvégi bajnokin, a válogatott szófiai veresége után egy héttel, a Guttmann által irányított Kispest 4:0-ra simán kikapott Győrött az ETO-tól. A meccs a forduló meglepetéseként szolgált és a válogatott bulgáriai fiaskójához annyiban hasonlított, hogy a Kispest egyáltalán nem számított komoly ellenfélre, mivel november elején a győriek katasztrofális, 13:0 arányú vereséget szenvedtek a Ferencvárostól. Az ETO játékosai feledtetni szerették volna az előző kudarcot, a Kispest ellen bizonyítani akarták, hogy nem szabad őket leírni. Kemény, sok szabálytalansággal tarkított, botrányos mérkőzés volt, amely után Guttmann azonnal lemondott tisztségéről és otthagyta a kispesti klubot. Úgy érezte, komoly csorba esett a tekintélyén, játékosai ugyanis nem hajtották végre utasításait. A meccs szünetében, az öltözőben rápirított a csatárokra és szorosabb emberfogást kért a védőktől, de fegyelmezett játék helyett a továbbiakban is heves adok-kapok jellemezte a meccset, különösen azután, hogy az ETO harmadszor is a hálóba talált. Hiába próbálta nyugtatni, higgadtságra inteni tanítványait. Negyed órával a találkozó vége előtt, egy esetleges kiállítást megelőzendő, Guttmann lehívta a pályáról a régóta „vagy a labda vagy a baba stílusban” játszó, korábban általa már figyelmeztetett Patyi Mihályt, játékosa azonban inkább barátjára, a piros-feketék ifjú vezérére, Puskás Ferencre hallgatott és folytatta a mérkőzést. Ha ez a jelenet önmagában nem lett volna elég a Kispest trénerének, Puskás hátrament védekezni, Guttmann pedig hiába kérte, hogy térjen vissza eredeti posztjára, Öcsi egyszerűen csak rálegyintett. Guttmann erre otthagyta a kispadot, felment a lelátóra, majd a meccs után az öltözőben közölte, hogy benyújtja lemondását, mivel a játékosai előtt elveszítette a tekintélyét. Tíz hónapon át vezette a Kispest edzéseit. A klub sokáig az élmezőnyben szerepelt, a győri kudarc után a bajnoki táblázat hatodik helyén foglalt helyet.

Guttmann és a csapat között egy ideje érlelődött a szakítás, a győri incidens valójában az utolsó csepp volt a pohárban. Guttmann azt nyilatkozta, hogy már egy hónappal korábban, az MTK ellen 2:1-re elveszített rangadó után megromlott az összhang és az a jó szellem, ami a játékosok és az edző viszonyát addig jellemezte.  Az MTK elleni összecsapás Guttmann számára presztízs szempontjából sem lehetett mellékes. Az őszi bajnoki szezonban addig veretlenül álló két együttes találkozott, ráadásul az ellenfél trénere szintén egy szövetségi edző, a válogatott csapattal is foglalkozó, Bukovi Márton volt. Az MTK-Kispest mérkőzés lefújása után a csalódott kispesti labdarúgók közül „egyesek illetlen mozdulatokat tettek a közönség felé”, Guttmann pedig már ekkor figyelmeztette őket, hogy levonja a konzekvenciákat, ha újra sportszerűtlenül viselkednek. Guttmann a durvaság egyetlen formáját sem tolerálta, márcsak azért sem, mert sértette büszkeségét az ellenfél szurkolóinak kíméletlen kritikája. „Nekem ne kiabálja be a közönség: világtréner, válogatott tréner erre tanítja a játékosokat.” – jelentette ki a győri meccs után a Világ újságírójának.

guttmannkispest.png

Guttmann Béla a Kispest játékosainak magyarázza a taktikát (a karikatúra forrása: Szabad Nép,1948. október 10.)

Bár Guttmann nem tett egyenlőségjelet durva és kemény játék közé, nem kizárt, hogy a kispestiek kicsit félreértelmezték egy korábbi kijelentését. Egy héttel a győri történések előtt, a bolgár-magyar meccs lefújását követően Guttmann a magyar válogatott bátor, határozott fellépését hiányolva megállapította, hogy az elmúlt években nem látott olyan mérkőzést, „amelyen a magyar csapat ennyire félt volna ellenfelétől.” A Kispest, Puskással az élen, a következő héten talán meg akarta mutatni edzőjének, hogy nem ijed meg a férfias csatáktól. Puskásnak a szófiai mérkőzés után bírálói leginkább azt rótták fel, hogy nem volt elég kemény, kerülte a közelharcot, féltette a testi épségét. Állítólag Szófiában meccs közben kijelentette, hogy „bolond lesz odatenni a lábát, nem hajlandó férfias futballt játszani”, mert „a következő héten is akar játszani”. (A keménységet hiányoló bírálatok megfogalmazóit nem zavarta, hogy egyúttal sportszerűtlen magtartásáért is elítéljék Puskást, amiért a meccsen hasbarúgott, majd leütött egy bolgár játékost...)

Puskás győri viselkedése jó eséllyel nem kizárólag az ifjonti hév számlájára írható és talán az sem véletlen, hogy Guttmann aznap fokozott érzékenységgel reagált. A sajtó éppen a válogatott szófiai vereségétől volt hangos, Puskás személyében hamar bűnbakot találtak, Guttmann pedig akár magára is vehette a felkészítés hiányosságairól megfogalmazott kritikákat. A győri bajnoki meccs napján nyilvánvalóan nem tett jót Puskás kedélyállapotának, hogy pont aznap jelent meg a Népsport címoldalán Hidas Ferenc felelős szerkesztő (és MLSz helyettes elnök) cikke, amelyben a szófiai fiaskóért a csődöt mondott csatársort tette felelőssé és előrevetítette, hogy a magyar sport vezetői gondoskodni fognak arról, hogy ne lépjen többé pályára olyan játékos, aki lélektelenül játszik és olyanokat hangoztat a meccs után, hogy nem történt tragédia, meg hogy „ő egy balsiker miatt nem fogja magát felakasztani.” Győrött azután az amúgy sem kisimult Puskásra külön embert állított az ETO edzője, Baróti Lajos, miközben Öcsi ország-világnak igyekezett bizonyítani, hogy nem kisasszony módjára műveli a focit. (Sőt, Hiba Jánost a meccs végén úgy megrúgta, hogy azt hordágyon kellett levinni a pályáról.)

Egy újabb hét múlva, a Népsport nyílt sugalmazására Puskás komoly önbírálatot gyakorolt, hogy megbocsátást nyerjen és mentesüljön az egy éves, nemzetközi mérkőzésektől való eltiltástól, amivel az MLSz sújtotta, hogy elrettentő példát statuáljon mindazon sportolók számára, „akik hajlanak arra, hogy a helytelen úton járjanak”. Puskás ömnagát ostorozva megbánást tanúsított, elismerte, hogy Bulgáriában és az ETO elleni mérkőzésen is hibát követett el. Magatartását azzal indokolta, hogy Szófiában „egyszerűen begurult”, törleszteni akart, mert rugdalták, ütötték, ideges volt a bolgár-magyar találkozó után és akkor is, amikor Győrött nézeteltérése támadt az edzőjével. Kitért arra is, hogy mindaddig kivételeztek vele, túl sokat engedtek meg neki és ha már korábban szigorúbban bántak volna vele, talán az egész győri affér elkerülhető lett volna: „Ha egy héttel előbb ítélnek el, már Győrött sem lett volna velem semmi baj!"

A két zseni, Guttmann és Puskás viszonyára 1948-ban némileg rányomhatta bélyegét, hogy az edző kezdettől küldetésének érezte, hogy megnevelje a Kispest sztárját. Guttmann már kicsivel azután, hogy a Kispest edzője lett, előrevetítette, hogy eltökélt szándéka "rendesen viselkedő játékost" faragni Puskásból, igazi csapatembert, "az ő érdekében, mert csak így lehet belőle igazán nagy játékos". Bízott a sikerben, mert úgy látta, Öcsinek "szerencsére jó az alaptermészete, szívesen hajlik a jóra." A Puskás/Kispest és Guttmann között jóideig meglévő összhang megbomlásához valószínűleg az is hozzájárult, hogy az edző október második felében, a bajnoki idény közepette tárgyalásokba bocsátkozott a rivális Újpesttel. A korábbi tréner, Soós Károly lemondása után a lilák ugyanis szerették volna Guttmannt visszahívni a csapathoz, akivel 1939-ben, majd 1947-ben is sikerült bajnokságot nyerniük. Puskás előtt ez nem volt titok. Guttmann a szeme láttára tárgyalt az Újpest szakosztályvzetőjével, azzal a Dicker Mihállyal, aki miatt 1947 augusztusában otthagyta a lila-fehér klubot. A Kispestnél már ekkor felmerült, ha Guttmann távozik a klubtól, Puskás édesapja veszi át az edzések irányítását. Végül az Újpest nem kötött szerződést Guttmann Bélával, a hírek szerint a két egyesület között fennálló jó viszony érdekében. A Guttmann emlékeit lejegyző Hámori Tibor könyvéből (Régi gólok, edzősorsok...) még az is kiderül, hogy Guttmann és a Kispest egyes vezetőinek viszonyára már a klub 1948 májusi belgiumi portyája végén árnyékot vetett, hogy az edző egyáltalán nem mutatkozott fogékonynak arra, hogy marxizmus-leninizmus oktatásával bővítse játékosai ismereteit...

puskaslo1949.jpg

Puskás, a Kispest játékosa kapura lő (forrás: Fortepan, Adományozó: Kovács Márton Ernő, képszám: 54983)

Fontos aláhúzni, hogy Guttmann nem Puskás és/vagy a Kispesttel történt szakítás miatt hagyta el 1949 januárjában az országot! Egyrészt, Puskás és Guttmann kapcsolata összezördülésüket követően rendeződött, az edzőnek imponált, hogy a játékos nyilvánosan bocsánatot kért meggondolatlan viselkedéséért. Másfelől, 1949 elején Guttmann már feltehetőleg úgy érezte, hogy a hazai sportélet átalakítása következtében körvonalazódó új keretek között nem akar, nem tud tovább Magyarországon dolgozni. Szavaival élve, elhagyta a disznóólat, mielőtt maga is besározódott volna. Csaknády Jenőnek 1964-ben diktált életrajzában (Die Bela Guttmann Story) bőven kitért arra, hogy mi állt távozása hátterében. Bár 1948 szeptemberében, Rákosi Mátyás új irányokat kijelölő beszéde után Guttmann sport és üzlet szétválasztását üdvözölve még azt nyilatkozta a Szabadság újságírójának, hogy „Az egyesületek és a játékosok szempontjából is üdvös lesz végre megszüntetni az üzleties versengést, amely a sztárrendszert szülte.”, tizenhat évvel későbbi életrajzában igen éles kritikát fogalmazott meg a „félprofi” keretek között működő labdarúgással szemben. Ebből kiderül, hogy elege lett a nem teljesítő félprofi játékosokból, a tréner munkájába beleszóló, lelkesnek mutatkozó, de a klubért valójában az ujjukat sem mozdító, intrikáló funkcionáriusokból, a nagyhangú, de garasoskodó mecénásokból. Meglátása szerint a formailag amatőr futballt látszólag fennkölt ideák vezérelték, de a legolcsóbb hazugságokon alapult. A pozíciójukat féltő vezetők szemet hunytak a szabályszegések felett. A korrupt rendszerben a félprofi játékos húzhatta a száját, ha szerinte az edző túl sokat követelt és könnyen sakkban tarthatta a klub tisztviselőit azzal, hogy elmeséli a szövetségnek és a sajtónak, hogy titokban milyen juttatásokban részesült. Ebben a légkörben még az is előfordulhatott, hogy az Edzők Testületében a tagok egymás ellen fordultak és ahelyett, hogy védelmükbe vették volna, elítélték azt, akinek szakmai tekintélyét sérelem érte. Fájdalmas tőrdöfés lehetett ez Guttmann számára. Úgy sejtette, a győri botrány apropóján a Testület végre fogást talált rajta, amikor - legnagyobb megdöbbenésére - úgy határozott, hogy egy hónapra eltiltja őt a tréneri munkától, amiért egyik pillanatról a másikra otthagyta a Kispestet.

guttmannportre1948jul13kepessportjol.jpg

Guttmann 1948 nyarán (forrás: Képes Sport, 1948. július 13.)

1949 január elején, a válogató bizottság lemondását követően, az MLSz elnöksége az addigi triumvirátus erős emberét, Sebes Gusztávot bízta meg a szövetségi kapitányi teendők ellátásával; Guttmann-nak a továbbiakban nem sok keresnivalója maradt a válogatott mellett. Újpesten felvetődött, hogy a klub nélkül maradt edző esetleg visszatér hozzájuk, de ő inkább új kihívásokat keresve, külföld felé vette az irányt. Előre jelezte, válogatni fog az ajánlatok közül. Visszaemlékezéseiben az szerepel, hogy bécsi tartózkodása idején három nagy olasz klub is megkereste, köztük az AS Roma. 1949 májusában ennek ellentmondó hírek érkeztek róla. A Bécsben szerepelt B-válogatott és szurkolóik - köztük Salamon Béla,  a népszerű komikus – többek között azzal a hírrel tértek vissza Magyarországra, hogy odakint találkoztak Guttmann Bélával, aki „rövidesen végleg hazajön” és átveszi az egyik nagy csapat irányítását. Hasonló információ látott napvilágot a Kis Újságban, amely úgy tudta, hogy Guttmann Ausztriában „még egyetlenegy ajánlatot sem kapott és nem tudott elhelyezkedni”, ezért az is felmerült, hogy ha az osztrákoknak nem kell, hazatér és Budapesten vállal ismét tréneri állást. A Die Bela Guttmann Story beszámol arról, hogy az Újpesttől Dicker Mihály próbálta fáradhatatlanul hazacsábítani. Guttmann-nak már az idegeire ment, le akarta rázni Dickert és ezért azt hazudta, hogy egy bécsi klub már 60 000 schilling fizetést ajánlott neki. A lila-fehérek ezt az összeget is megadták volna neki. Mégsem jött haza. Olaszországba szerződött, 1949 szeptemberétől a Padova edzéseit irányította.

 

 

 

 

Guttmann Béla, a magyar válogatott szövetségi edzője

Kispesttől Padováig 1. rész

A karácsonyi viszontlátásra!” – búcsúzott Magyarországtól Guttmann Béla futballedző 1949. február 5-én a Népszava sporthírekkel foglalkozó oldalán és azt ígérte, egy esztendő múlva visszatér. Bár ekkoriban már korántsem volt egyszerű vízumot szerezni, Havas Gézának, a Kispest alelnökének közbenjárásával végül sikerült és engedélyt kapott arra, hogy Bécsbe utazzon. Azzal ment el, hogy egy esztendőre vállal külföldön munkát, huszonöt év lett belőle. Bár a hatvanas évek elejétől időről-időre örömmel hazalátogatott, nyugdíjas éveire inkább a szomszédos Bécsben telepedett le. Hiányzott neki Budapest, de szakmai szempontból soha nem bánta meg, hogy elhagyta az országot...

A szövetségi edző

Az utolsó Magyarországon töltött évében Guttmann a Kispest edzője volt, emellett a válogatott tréningjeinek irányításával igyekezett a magyar labdarúgás fejlődését elősegíteni. A Magyar Labdarúgó Szövetségben 1948 tavaszán egyre inkább szorgalmazták, hogy alkalmi edzőküldés helyett a szövetség szerződtessen egy állandó szövetségi trénert, akinek fő feladata a válogatott játékosok rendszeres felkészítése, valamint új tehetségek felkutatása. Az akkori szövetségi kapitány, Gallowich Tibor által követett gyakorlat ugyanis az volt, hogy a nemzeti tizenegy mellé kijelölt trénereket aszerint váltogatta, hogy az éppen következő ellenfél stílusát az edzői testületből ki ismerheti leginkább. Elmélete alapján az osztrákok elleni felkészülésben a bécsi Hakoah egykori játékosa, majd edzője, Guttmann Béla lehetett leginkább segítségére; Jugoszlávia elleni mérkőzés esetén pedig a korábban Zágrábban dolgozó Bukovi Márton. (A gyakorlatban ez a logika nem minden esetben érvényesült. Amikor például 1948 júliusában Zágrábban, majd Splitben játszott Budapest válogatottja a helyi, városi válogatottak ellen, az edzői teendőket mégsem a „Balkán-szakértő” Bukovi, hanem Guttmann látta el. Az októberi Magyarország–Ausztria összecsapás előtt viszont nem Guttmann, hanem Bukovi tartott edzést a válogatottnak.) Május végén az MLSz rögzítette, milyen alapfeltételeknek kell megfelelnie annak, akit a magyar válogatott szövetségi edzőjének választanak, majd a következő hónap elején az Edzők Testületében megvitatták, ki volna legalkalmasabb a tisztségre. A legszűkebb listára három jelölt neve került fel: Opata Zoltán, Guttmann Béla és Soós Károly neve, majd a testület utóbbi kettőt javasolta szövetségi edzőnek. Az tűnt valószínűnek, hogy az MLSz Guttmannt szerződteti, de úgy tűnik, erre mégsem került sor és a későbbiekben is inkább mérkőzésről mérkőzésre jelöltek ki trénert. 

edzoi_szalag.jpg

Ezt a karszalagot viselte Guttmann Béla, amikor a magyar válogatott szövetségi edzője volt (forrás: AGON SportsWorld)

1948-ban a magyar válogatott kilenc meccset játszott, ezek közül négynél Guttmann biztosan közreműködött, ezenkívül részt vett a B-válogatott és a Budapest-válogatott felkészítésében is. Áprilisban válogatottunk Svájc legjobbjaival mérkőzött, májusban pedig Ausztriával. Guttmann készséggel állt rendelkezésre. Gallowich kikérte véleményét a válogatott összetételének kialakítása kapcsán is, de a végső szó az övé volt. A 3:2-re elveszített bécsi találkozó előtt Guttmann megpróbálta meggyőzni  Gallowichot, hogy a Szentlőrinci AC labdarúgója, Tagányi Árpád ne szerepeljen a csapatban, de a kapitány védelmébe vette a játékost és azt indítványozta a kétkedőknek, hogy  „Aki nem bízik abban, amit [Tagányi] csinál, az akassza fel magát.” A meccsen azután bebizonyosodott, hogy az újonc Tagányi nem képes felnőni a feladathoz, a 40. percben lecserélték és a későbbiekben többé nem ölthette magára a címeres mezt. A csehszlovákok elleni, májusi találkozó előtt Guttmann volt a szövetségi edző, de valami oknál fogva nem jelent meg az egyetlen összeszoktató edzésen, helyette Hauser Jenő vezényelte azt le. Júniusban a nagyválogatott Budapesten, a B-válogatott Bukarestben győzőtt Románia legjobbjai ellen. Az A-válogatottnál Bukovi Márton segédkezett edzőként Gallowich Tibor szövetségi kapitánynak, Guttmann pedig a Hidegkuti Nándort is soraiban tudó B-válogatott edzéseit irányította. Augusztusban, a szeptemberi Lengyelország–Magyarország mérkőzés előtt, Gallowich gyakori betegeskedésére hivatkozva, az MLSz háromtagú (Sebes Gusztáv, Kléber Gábor, Mandik Béla), ideiglenes válogató bizottságot állított fel. Állandó szövetségi edző továbbra sem volt, a lengyel-magyar, majd a magyar-osztrák összecsapásra Bukovit bízták meg a válogatott felkészítésével. Az októberi Románia–Magyarország találkozó alkalmával viszont újra Guttmann lett a szövetségi edző. A B-válogatottal elért korábbi romániai sikere és az, hogy a korábbi években (1946/47) a Ciocanul Bucuresti trénere volt, minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy ő kapott megbízást. A válogatott 5:1-es sikert ünnepelhetett Bukarestben. Guttmann véleménye szerint az idény egyik legnehezebb mérkőzésén, elsősorban a védelemnek köszönhetően arattak imponáló győzelmet. Novemberben, a bolgárok elleni találkozó előtt megint Guttmann Béla kapott lehetőséget, hogy előkészítse a magyar csapatot.

edzo_csapattal_1948.jpg

Guttmann Béla (az álló sorban balról a harmadik) a magyar válogatott játékosaival (forrás: AGON SportsWorld)

A szófiai ütközet

1948. november 7-én a bolgár labdarúgó válogatott ellen lépett pályára Szófiában a magyar nemzeti tizenegy. Az előzetesen könnyűnek ígérkező mérkőzésen a magyar csapat meglepetésre 1:0 arányban kikapott a korábbiakban mindig legyőzött bolgároktól, amivel megszakadt a válogatott május vége óta tartó sikersorozata. A váratlan kudarc súlyos következményekkel járt, a meccs nagy port kavart. Kubala László soha többé nem játszhatott a magyar válogatottban, Puskás Ferencet egy évre eltiltották nemzetközi mérkőzéseken való szerepléstől és önkritikát kellett gyakorolnia, hogy megbocsátást nyerjen. Ne feledjük azt sem, hogy ez volt az utolsó mérkőzés, amelyen Guttmann Béla szövetségi edzőként dolgozott a magyar válogatott mellett.

Bulgária egyáltalán nem tűnt nehéz ellenfélnek. A két válogatott előző találkozóján, 1947 nyarán a magyar labdarúgók kilenc gólt rámoltak a bolgár kapus hálójába. 1948. november 3-án, Guttmann edző irányításával a válogatott csapat egy mindössze félórás felkészülési mérkőzésen könnyedén, 5:0 arányban győzte le a MATEOSz együttesét, a látottakkal a válogatóbizottság tagja, Sebes Gusztáv is elégedett volt. Az előjelek biztatóak voltak, az indulás előtti napokban azonban váratlan változás történt. A Romániában kitűnő formában védő Grosics helyett Henni Géza, a Ferencváros kapusa került a csapatba. Grosicsról az jelent meg a lapokban, hogy beteg, valójában megijedt az utazástól, mert ez lett volna élete első repülőútja. A sors fintora, hogy a ködös időjárás miatt a válogatott végül vonaton utazott, harminc órás zötykölődés után fáradtan érkezett a bolgár fővárosba.

Nagy iramú játékkal indult a mérkőzés, a bolgárok lelkesen, teljes erőbedobással küzdöttek és az első negyedóra végén meg is szerezték a vezetést. A magyar csatárok nem tudtak kibontakozni, akadozott a gépezet, Guttmann szólt is, hogy inkább laposan passzoljanak, mert az ellenfél játékosai jól fejelnek.  A szünetben, az öltözőben Puskásék arra panaszkodtak, hogy a bolgárok túl keményen játszanak, a román játékvezető pedig mindent elnéz nekik. Sebes Gusztáv lényegében megismételte Guttmann korábbi tanácsát, hogy tartsák a földön a labdát. A magyar helyzetek rendre kimaradtak a második félidőben is, az sem segített, hogy Guttmann lehozta Kubalát, akinek „úgyszólván alig volt jó megmozdulása”. Miután Puskás összeakaszkodott két bolgár védővel, öt percig állt a játék, de a játékvezető ezt nem vette figyelembe és a kilencven perc leteltével lefújta a mérkőzést. A magyar szövetségi edző, Guttmann Béla úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt években nem látott olyan mérkőzést, „amelyen a magyar csapat ennyire félt volna ellenfelétől.”

 

bolgar-magyarns1109.png

Karikatúra a Bulgária-Magyarország mérkőzésről (forrás: Nemzeti Sport, 1948. november 9.)

Bozsik József később így emlékezett vissza a szófiai összecsapásra (Kő András: Bozsik című könyvében):

Kevés ilyen durva mérkőzést láttam. A bolgárok mindenképpen vissza akartak vágni a budapesti kilenc gólért. Öcsi elvesztette a fejét... Lóránt lábába belement a saját alumínium sípcsontvédője... szinte mindenki kapott egy ’csomagot’... még Guttmann edző is veszélyben volt... Nem csoda hát, hogy a csapat nem akart kimenni a második félidőre. A vezetők nyugtatták meg a társaságot... Egy magyar származású edző tüzelte a bolgárokat...

A bolgár válogatott edzője ekkor Hajdú Andor volt. Bulgáriában az 1947 augusztusi, budapesti 9:0 után úgy gondolhatták, leginkább egy magyar tréner segítheti elő a bolgár labdarúgás fejlődését. Az MLSz Hajdút küldte. Hajdú már 1948 augusztusában ízelítőt adott egy magyar csapatnak abból, hogy milyen ravasz stratéga. A MATEOSz Szófiában papíron a Lokomotív ellen játszott, de gyakorlatban a bolgár válogatott volt az ellenfele. Hajdú a meccs előtt azzal altatta és áltatta a pesti klub vezetőit, hogy a bolgárok nagyon gyengék. Valójában rejtekhelyre vonulva egy teljes hónapon át, napi három edzéssel készültek, kitűnő erőnlétben várták a MATEOSz elleni összecsapást. A tudósítások szerint a meccsen azután „hallatlanul keményen játszottak” és „alig volt olyan MATEOSz játékos akin a mérkőzés végén valami emlék ne díszelgett volna. A bolgár játékosok fejmagasságban is ugyanolyan ’bátran’ rúgtak, mint a földön.” A MATEOSz 4:1-re simán kikapott. Hajdú elégedett lehetett, a bolgár-magyar válogatott találkozó előtti főpróba nagyszerűen sikerült. A novemberi válogatott mérkőzés előtt a bolgár csapat Hajdú irányításával nyolc napon át együtt készült. A magyar edző nagyon bízott gyors, erős, szívós, kemény csapatában, előzetesen 4:2-es magyar sikert tippelt, de figyelmeztetett, hogy „Nagyon jól kell a magyaroknak játszaniok, ha azt akarják, hogy meglepetés ne érje őket." A magyar válogatott elleni szófiai mérkőzés minden bizonnyal Hajdú edzői pályafutásának legnagyobb diadala volt. Guttmann a meccs után „bűnösnek” kiáltotta ki, amiért olyan utasításokat adott tanítványainak, ami a magyar csapat vereségéhez vezetett. Hajdúnak ez azért is fájt különösen, mert Guttmann-nal jól ismerték egymást, állítása szerint iskola- és játékostársak is voltak.

Hajdú Andor

A vezetéknevéből alkotott szójátékkal „Duhaj”-nak becézett Hajdú Andor a Vasas kölyökcsapatában kezdett focizni, itt lehetett Guttmann csapattársa. Tizennégy éves korában a Zuglói FC együtteséhez került. A húszas években megpróbált Bécsben szerencsét próbálni (Hakoah, Wiener AC), de nem sikerült elszerződnie, így - apróbb kitérőktől eltekintve - lényegében maradt a zuglói klubban. 1929 novemberében egy VAC elleni mérkőzésen csúnya lábtörést szenvedett, ami játékoskarrierje végét jelentette. A lábfeje lebénult, a törés következtében embóliát kapott, az élete is veszélyben forgott. A „vasfutballista” azonban mindent megtett, hogy felgyógyuljon és továbbra is labdarúgással foglalkozhasson. Ha nem is játékosként, edzőként. A Budafok trénere lett, majd megfordult Spanyolországban. 1945 nyarán többek között Guttmann Bélával együtt végzett a Testnevelési Főiskola labdarúgómester-képző tanfolyamán. 1946-ban - Guttmannhoz hasonlóan - Romániában edzősködött, a következő évben pár hónapig Kecskeméten dolgozott, majd Goriziából kapott ajánlatot. 1948 és 1950 között volt a bolgár válogatott edzője, később Lengyelországban is tevékenykedett. Dolgozott az Országos Testnevelési és Sportbizottság labdarúgó szakosztályában. Hetven éves korában, 1970 decemberében hunyt el, a Rákoskeresztúri temetőben helyezték örök nyugalomra.

1948 végén Hajdú hazalátogatott és két másik Bulgáriában dolgozó magyar edzővel, Somlai Rezsővel és Pyber Lászlóval előadást tartott az Edzői Testületben. A szófiai meccsről megemlékezve az volt a véleménye, hogy „A magyar csapat azért kapott ki a bolgároktól, mert lebecsülte ellenfelét  s nem készült fel komolyan a mérkőzésre.” Durvaságot nem érzékelt játékosai részéről. A Népszavának adott interjújájából az is kiderült, hogy a bolgár együttes azért tudott szerinte lényegesen feljavulni, mert a korábbi gyakorlattal ellentétben ő nem a technikai tudás fejlesztésére fektette a hangsúlyt, hanem a játékosok meglévő képességeihez, tehetségük jellegéhez igazította a munkát.

A szófiai kudarcért, kimondva-kimondatlanul, Guttmannt is felelőssé tették. Hidas Ferenc, az MLSz helyettes elnöke, a Népsport felelős szerkesztője a lap november 14-i számának címoldalán megjelent cikkében jelezte, hogy a jövőben "sokkal gondosabban kell felkészülni minden egyes nemzetközi mérkőzésre, még akkor is, ha az könnyűnek ígérkezik. Ki kell oktatni sokkal alaposabban a játékosokat az ellenfél várható taktikájára és viselkedésére vonatkozólag”, valamint nagyobb hangsúlyt kell fektetni az erőnlétre és meg kell tanítani a játékosokat a kemény, testtel való játékra. Guttmann akár úgy is értelmezhette az általánosságban fogalmazó kritikát, hogy megkapta a selyemzsinórt, ezennel véget ért szövetségi edzői munkája. A cikk aznap jelent meg, amikor Guttmann a Kispest csapatával Győrbe utazott, bajnoki mérkőzésre... 

(A győri meccs históriájáról és következményeiről a következő posztban fogok beszámolni.)  

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Idézetek, gondolatok Guttmann Bélától, születésnapja alkalmából

121 éve született a magyar edzőlegenda

 Szerencse fia

Csodaedző nincs, nem volt, nem is lesz. Van azonban edző, aki szorgalmasan dolgozik, és van, aki az egyszer megszerzett babérjaira ráül. Aztán csodálkozik, hogy az egyszer elért sikereket nem követi újabb siker. Állítom, hogy az edzői működéshez feltétlenül szükséges a szorgalom, a szakértelem, a pedagógiai érzék, a gerincesség és még valami. (...) A szerencse. Fortuna istenasszonyra minden edzőnek szüksége van. Nélküle nem sokra tudunk menni."

(Kompóti-Kléber Gábor: Tiszaparti interjú Guttmann Bélával // Képes Sport, 1947)

Világjáró

A jellemzésnek az a része tehát, hogy nem sokáig maradtam egy klubnál, igaz, hiszen tudtam, hogy egy-egy maximális teljesítmény után már nemigen következhet szupermaximum. A profi világban pedig az ilyen fokozatokat várják el a menedzserek. Ha azután nem sikerül, megy a tréner..."

(Hoffer József: A labdarúgás "globetrottere" // Labdarúgás, 1963)

Tolvaj

Olaszországban, Brazíliában, Argentínában, Ausztriában, Romániában, Hollandiában, Cypruson edzősködtem az elmúlt évek során. Mindenütt 'elloptam' valami nagyon értékeset, s mindezt hozzáadtam ahhoz, amit odahaza Magyarországon tanultam, így azután valamivel gyorsabb fejlődésre tudtam ösztökélni a Benficát is.

(Tabák Endre: Sport Lisboa e Benfica // Labdarúgás, 1960)

belartp.png

Guttmann Béla 1966-ban

(forrás: RTP Arquivos https://arquivos.rtp.pt/conteudos/depoimentos-de-treinadores-sobre-eusebio/)

Fegyvertár

Fő fegyveremnek mindig a legszigorúbb fegyelmet tekintettem a pályán, ezen túlmenően azután a megértést, a segítőkészséget és a barátságot a mindennapi életben. Véleményem szerint, ha a játékos edzőjében tanítómesterét, de egyben barátját is érzi, mindenre kész érte és követi. Pályafutásom alatt sok 'fenegyerekkel' volt dolgom Padovában, Milánóban, São Pauloban, és Budapesten egyaránt. Mégis azok, akik már befejezték sportpályafutásukat, legjobb barátaimként élnek emlékezetemben, akik pedig még futballoznak, azokról mint hű tanítványaimról beszélhetek."

(Fegyelem és megértés // Magyar Ifjúság, 1962)

 Felszántani a pályát

Nálam lehet rosszul játszani, azért nem haragszom, mert tudom, hogy a játékos nem gép. De azt nem szeretem, ha a csapat meccs közben pihen, vagy pláne leáll.

(Guttmann Béla bemutatkozott Újpesten // Sporthírlap, 1938)

Korszerű játék

Korszerű?... Ez is egy slogan. Mi az, hogy korszerű? A győztes csapattól még soha nem kérték számon, hogy miért nem korszerű a játéka. Úgy kell játszani, hogy győzzön a csapat. Az mindig korszerű!

(Vándor Kálmán: Villáminterjú Guttmann Bélával // Népszava, 1968)

Erőnlét, technika

Erőnlét... erőnlét... mindig ezt hangoztatják, mintha az valami rendkívüli dolog lenne. Minden játékos jó erőnlétben van, ha sportszerűen él. Nem igaz, hogy az edzőkön múlik a tökéletes erőnlét. Hiába dolgoztatják a játékosokat a legkeményebben is, ha ők azután éjszakáznak, cigarettáznak, isznak és nem törődnek a sportszerű életmóddal. Elsősorban a játékosokon múlik az erőnlét."

A technika csak akkor érvényesülhet, ha a játékos a labda birtokába kerül. Ehhez azonban elsősorban gyorsaság, küzdőképesség kell. Erő nélkül tehát nem érvényesülhet a technika, sem a taktika. E három tulajdonság együtt jelentheti csak a helyes játékfelfogást."

(Vándor Kálmán: Villáminterjú Guttmann Bélával // Népszava, 1968)

Taktika

Nem lehet a taktikát mérkőzésről-mérkőzésre változtatni, legfeljebb egyik játékosnak valamilyen plusz, részfeladatot lehet adni. Az edző soha ne feledkezzék meg arról, hogy csakis olyan taktikát alkalmazhat, amelynek megvalósítására a rendelkezésére álló játékosokból álló együttes képes is. Tehát nem az anyag alkalmazkodik az edzőhöz, hanem ellenkezőleg: az edzőnek kell alkalmazkodnia a játékosanyaghoz.

(Tabák Endre: Sport Lisboa e Benfica // Labdarúgás, 1960)

Amikor a játékosnak már a vérében van egy taktikai rendszer, amikor évek óta azt játssza, akkor nem lehet máról holnapra más rendszerre átnyergelni. Egy 27-28 éves hátvédet, aki gyerekkora óta megszokta, hogy az összekötőt fogja, nem állíthatok ki a szélsőre, mert úgyis mindig befelé fog húzódni."

(Az év edzője az év csapatáról és annak titkáról // Nemzeti Sport, 1939)

belasp.jpg

Guttmann Béla, a São Paulo FC edzője (forrás: AGON SportsWorld)

Pest

...Pestet még jobban szeretem s egy klubnál hasonló módon örömmel tevékenykedtem volna, de hívó szó egyszer sem hangzott el. Pedig az utóbbi két évben kétszer is hazalátogattam s ott ténferegtem a magyar csapatok körül...

A magyar válogatott ellen tétért folyó mérkőzésre sohasem vállalnám el mások felkészítését.

(BG a nagyvilágban szerzett tapasztalatairól // Magyar Ifjúság, 1964)

MTK

Állandóan ott lebzseltem az MTK-kaszinóban, vártam, hogy valaki megkérdezi tőlem, hogy: te, Béla, nem akarsz hozzánk jönni? (...) Négykézláb mentem volna. Csak szólniok kellett volna. Sokszor a guta kerülgetett, olyan dühös voltam azért, mert nem törődött velem senki, az MTK-vezetők közül. Hiába játszottam én néhány egyesületben, mindig MTK-ista maradtam."

(Kompóti-Kléber Gábor: Tiszaparti interjú Guttmann Bélával // Képes Sport, 1947)

Újpest

Nem tudom, hogy mit hoznak a közeli napok, hogy távozom-e vagy maradok (...) Kívánom azonban, hogy ameddig ezt a mesterséget űzöm, mindig ilyen fiúkat kapjak a kezem alá..."

 (Az év edzője az év csapatáról és annak titkáról // Nemzeti Sport, 1939)

Puskás

Eltökélt szándékom, hogy rendesen viselkedő játékost faragjak belőle. (...) Nem vette észre, hogy az egész mérkőzés alatt egyetlen partot sem dobott és eszébe sem jutott szögletet rúgni? Megnevelem az ő érdekében, mert csak így lehet belőle igazán nagy játékos. Szerencsére jó az alaptermészete, szívesen hajlik a jóra.”

(Puskás Öcsitől a szombathelyi ködig // Képes Sport, 1948)

Kocsis

A jövő nagyságát a fiatal Kocsisban látom, ő már az elmúlt évben is megmutatta, hogy rövidesen egész nagy játékos lesz."

(Az elmúlt év legjobb száztíz magyar játékosa // Népsport, 1948)

 

gbpuskas.jpg

Guttmann, Kocsis, Puskás (forrás: AGON SportsWorld)

Guttmann vs. Sebes

Nem értem ezt a rendszert. Egy órával ezelőtt pontosan ennek az utasításnak az ellenkezőjét adtam a játékosomnak. Hát ki ismeri nálam jobban az újpestieket? (...) Az Újpestből kilenc játékos van a válogatottban. Nem lenne természetes, hogy akkor az Ő edzőjük foglalkozzék velük? (...) Én négy nappal a válogatott meccs előtt nem mernék utasításokat adogatni olyan játékosoknak, akiknek a szokásait, edzésmódszerét nem ismerem.

(Képes Sport, 1947)

Bern, 1954

Nem szabad tragédiának tekinteni ezt a vereséget. A magyar csapat az elmúlt több mint négy év alatt és ezen a világbajnokságon is bebizonyította, hogy a világ legjobb csapata. Ezt mutatták nagyszerű fegyvertényei is: Brazília és Uruguay legyőzése. A befejezés nem sikerült, de ez nem homályosítja el a magyar csapat nagy tudását és megérdemelt hírnevét."

(Nemzeti Sport, 1954)

 

 

A Guttmann-féle kábítószer

Amerikai gengszterhistóriák

Meggyilkolták?! Elrabolták?! 1927 októberében bizonytalan hírek érkeztek Guttmann Béláról Prágába, Bécsbe és Pestre az Egyesült Államokból. Az Esti Kurír egy prágai lap beszámolója alapján arról írt, hogy Guttmannt feltételezések szerint Chicagóban agyonlőtték, amikor tömegek támadtak a városban vendégszereplő futballcsapatra. A Pilsner Tagblatt október 18-án tette közzé a hírt, miszerint Chicagóban egy géppuskákkal felszerelkezett rablóbanda megtámadott egy éjszakai szórakozóhelyet, melynek során lelőttek egy neves profi focistát, bizonyos Goodmant és 10.000 dollárnyi készpénzt raboltak el a jelenlévőktől. A Pesti Napló egy chicagói táviratra hivatkozva jelentette, hogy az egyik ottani sportegyesület klubházából rablók magukkal hurcoltak „egy Godman nevű európai származású híres játékost” és váltságdíjat követelnek érte. New Yorkban felvetődött, hogy esetleg a Giants magyar halfjáról, Guttmann Béláról lehet szó, mert az eset utáni napokban játékostársai nem találkoztak vele és Godman nevű focistát nem ismertek az amerikai profi labdarúgók között. Guttmann egykori bécsi klubjánál, a Hakoah Wiennél úgy sejtették, Godman vagy Goodman inkább egy baseball vagy rugby játékos lehet és vele keverik össze korábbi sztárjukat.

A Guttmann haláláról, elrablásáról szóló információkat eleve kétkedve fogadó magyar sajtó pár nappal később gyorsan meg is nyugtatta olvasóit, hogy Guttmann és az összes New Yorkban játszó európai futballista kitűnő egészségnek örvend. Az aggodalmakat Guttmann new york-i magyar csapattársa, a szintén a Giants színeiben játszó Schwarcz Ernő oszlatta el a bécsi Sport-Montagnak küldött táviratában. Egyébként is kizárt, hogy a rablótámadás idején Guttmann és csapata Chicagóban tartózkodott volna. A Giants október 15-én New Yorkban játszott, saját otthonában fogadta a New Bedford együttesét. A 4-3-ra elveszített mérkőzésen Guttmann biztosan ott volt, gólt lőtt. Rákövetkező nap a Giants ugyancsak New Yorkban, a Philadelphia ellen lépett pályára.

amerikaguttmann.jpg

Guttmann és társai az Indiana Flooring elleni mérkőzés előtt New Yorkban, 1927 körül

A kép forrása: AGON Sportsworld

Ha chicagói gengszterekkel ekkor nem is akadt dolga, Guttmann meglehetősen jól ismerte az alkoholtilalom Amerikájának éjszakai életét és a bűnözők világát. Az 1927/28-as bajnokság őszi idénye 1928. január 8-án zárult. A Sporthírlap pár nappal később adta hírül, hogy „a küzdelmektől megviselt Guttmann a mondén Atlantic Cityben üdül”.  A New Yorktól délre, légvonalban 154 km-re fekvő óceánparti város az 1920-as években, a szesztilalom idején élte aranykorát, amikor a New York-i felső tízezer előkelő fürdő- és szórakozóhelyeként működött. Mivel a prohibíciós törvényeket a város vezetése gyakorlatban kevéssé tartatta be és alkoholhoz a helyi tisztviselők és ellenőrök hallgatólagos beleegyezésével könnyen hozzá lehetett jutni, Atlantic Citybe özönlöttek a szórakozni vágyó turisták. Fergeteges éjszakai élet, vidám jazz dallamok, pazar mulatók, elegáns éttermek, örömlányok, játékbarlangok, titkos italmérések és szeszfőzdék csalogatták a vendégeket. Az óriási népszerűségnek örvendő város büszkén, joggal nevezte magát ekkor a „világ játszóterének”. Martin Scorsese Gengszterkorzó (Boardwalk Empire) című filmsorozatából is képet alkothatunk, milyen is lehetett az élet az Enoch L. „Nucky” Johnson által irányított Atlantic Cityben, ahol a korabeli szervezett bűnözés legnagyobb alakjai találkoztak 1929-ben, „Lucky” Lucianotól Al Caponeig.

atlantic_city.jpg

Tömeg Atlantic Cityben 1927 környékén

A kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/499125571186416478/ 

Guttmann valószínűleg ekkoriban vált egy életre a szerencsejátékok, kaszinók rabjává. Unokaöccse, Guttmann Imre szerint a húszas években Las Vegasban nyert egy komolyabb összeget. Las Vegas azonban messze van New Yorktól és csak a harmincas évektől kezdett a szerencsevadászok Mekkája lenni, miután Nevada államban legalizálták a szerencsejátékokat. Ha Guttmann hódolni akart játékszenvedélyének, ideális célpont a közeli - New Yorkból autóval ekkoriban három óra alatt elérhető - Atlantic City volt.

Míg Guttmann Béla Atlantic Cityben szórakozott, magyar és osztrák csapattársai a német realista drámairodalom kiemelkedő alkotásával, Georg Büchner: Danton halála című darabjával ismerkedtek. A neves osztrák színházi rendező, Max Reinhardt népes társulatával vendégjátékra érkezett New Yorkba és a Century Theatre-ben, Amerika legnagyobb színházában bemutatott előadásához szüksége volt statisztákra. A New York Giants nagyszerű labdarúgói közül két magyar - Schwarcz Ernő, Fábián Sándor -, valamint két osztrák - Moritz Häusler, Hans Tandler  - a világot jelentő deszkákra lépett.  A New York-i futballtársadalom hosszú hónapok múltán is „Reinhardt-színészeknek” titulálta őket. Valószínűleg nem a pár dolláros mellékkereset motiválta szereplésre a fiatalokat, hanem a kaland, a közép-európai társulat, a csinos színésznők, a színházi közeg. Talán volt a darabban olyan jelenet, amikor egy színpadon állhattak a Lucile-t játszó ünnepelt pesti színésznővel, Darvas Lilivel, az író Molnár Ferenc feleségével.

 

danton.jpg

 

A Danton halála bemutatója New Yorkban 1927. december 20-án. A statiszták között magyar és osztrák focisták is voltak.

A kép forrása: The New York Public Library Digital Collections

https://digitalcollections.nypl.org/items/c5835056-f4c2-4dbd-e040-e00a18067f6c

Guttmann hamar felismerte, hogy a szesztilalom bevezetését követően az országban gombamód szaporodó illegális italmérések szép hasznot tudnak hozni, ezért társtulajdonosa lett egy New Yorki-i speakeasy bárnak. Állítólag a húszas évek felkapott filmsztárjai is előszeretettel látogatták zugkocsmáját, ahol boldogan kvaterkázott a vendégekkel. Fiatal volt, elegáns, gazdag és népszerű. Csinos lakást bérelt két csapattársával együtt, a szintén a Giants-ben futballozó Molnár Györggyel és Moritz Häuslerrel. Körvonalazódni látszott egy jómódot biztosító, sikeres polgári élet. Bár időnként hazalátogatott Pestre vagy körülnézett Bécsben, esze ágában sem volt visszatérni Európába. Az 1929-es New York-i tőzsdekrach után azonban az aranyifjú összes jövedelme elúszott. Az Egyesült Államokban éppen üzleti úton járó Aschner Lipót, az Újpest elnöke azzal a hírrel tért vissza Budapestre, hogy Guttmann jelentős összeget, 11.000 dollárt bukott. Az ebben az időben szintén Amerikában futballozó Eisenhoffer József később egy levelében azt írta hogy Guttmann-nak „már 7.500 dollár tiszta nyeresége volt”, de végül nem maradt semmije, azonkívül a 700-800 dolláron, amivel a klubja tartozott neki. „Négy évig ingyen rúgta a marhabőrt, mert amit megtakarított, elnyelte a tőzsde.” A Csaknády Jenőnek tollba mondott életrajzában (Die Bela Guttmann Story, 1964) Guttmann ennél jóval nagyobb összeget említ, úgy emlékezett, hogy 55.000 dollárt veszített 1929-ben a tőzsde összeomlásakor. Őrületesen nagy pénz, ennyit csupán a fociból nem lehetett összespórolni. Egyébként már önmagában a futballból származó jövedelem is kényelmes életet biztosított Guttmann-nak. A korabeli magyar sportsajtó értesülései szerint heti 60 dollárt keresett 1927 nyarán, egy évvel később a Giants-nél havi 300 dollárt, amit a következő évben havi 400 dollárra terveztek emelni. New Yorkban ebben az időben már heti 20 dollárból igen jól meg lehetett élni, a Brooklyn Wanderers egyik magyar játékosa, Haár Móric állítása szerint.

 Az illegális kocsmát működtető Guttmann testközelből ismerte New York éjszakai életét, akarva-akaratlan értesülhetett az alvilág hírhedt figuráinak ügyes-bajos dolgairól. 1929-ben elbukta egész vagyonát, az amerikai álom szertefoszlott, megmaradt azonban emlékezetében számos érdekes, izgalmas sztori, amelyeket a későbbiekben, edzőként célzatosan felhasznált, nagyszerűen kamatoztatott. 1939 júniusában, Milánóban, az Ambrosiana-Inter elleni Közép-európai Kupa mérkőzés előtt Guttmann „hátborzongató gengszter-históriákkal szórakoztatta” az Újpest játékosait. A futballisták a történeteknél talán még jobban élvezték azt, hogy kijavíthatták, zrikálhatták mesterüket, ha az nem pontosan mesélte, túlszínezte vagy sokadszor ismételte kedvenc amerikai sztorijait. Szintén a Közép-Európai Kupa-menetelés során, a Beogradski SK elleni hazai mérkőzés előtt a lila-fehérek rejtekhelyén Guttmann újfent amerikai kalandjait idézte fel, a játékosok aktív közreműködésével, harsány röhögések közepette. 1939 novemberében, amikor Guttmann a zsidótörvények miatt már nem irányíthatta a csapatot, a Nemzeti Sportban megjelent pár sor, ami mindent elmond arról, mennyire hiányolták és szerették Guttmann meséit tanítványai:

Az újpesti játékosok hazafelé utaztukban kérlelték Mészáros edzőt, hogy meséljen nekik rémtörténeteket. Arra hivatkoztak, hogy a régi edző, Guttmann Béla rablóhistóriákkal szórakoztatta őket.”

A sztorizás mindig fontos részét képezte Guttmann edzői stratégiájának, hogy a meccsek előtt elterelje játékosai figyelmét a futballról és az előttük álló feladatról. Fontos mérkőzést megelőzően a rejtekhelyre vonult csapat tagjai fociról nem beszélhettek. Életrajzában (Die Bela Guttmann Story) Guttmann bevallotta, hogy szeretett New York-i gengsztertörténeteket mesélni játékosainak. Ez volt a kedvenc kábítószere az idegek megnyugtatására.

Beugró

Guttmann és a Bolton Wanderers

1925 májusában az angol élvonal egyik legjobb csapata, az 1924/25-ös idényben az elsőosztályú liga harmadik helyén végző Bolton Wanderers Közép-Európában túrázott: Bécsben, Budapesten, majd Prágában vendégszerepelt. Az öt mérkőzésből kettőt megnyert, kettőt elveszített, egy pedig döntetlennel végződött. Mivel 1909 és 1924 között az angol klub európai portyáin huszonnyolc meccsből csupán egyet veszített el, az 1925-ben lebonyolított turné fontos tanulsága volt, hogy a vezető közép-európai klubok már képesek felvenni a versenyt magas szinten játszó angol egyesülettel.

Az 1875-ben alapított tekintélyes brit sportlap, a The Athletic News előre figyelmeztette a kontinentális túrára induló angol együtteseket, hogy vegyék komolyan a mérkőzéseket, ne becsüljék le ellenfeleiket és mutassák meg a kontinens feltörekvő, egyre nagyobb játékerőt képviselő csapatainak, hogy az angol futball fölénye továbbra is megkérdőjelezhetetlen. Akadt ugyanis korábban példa arra, hogy a vajaskenyér-túráknak tekintett utazásaik során az angolok nem a legerősebb csapatukkal álltak ki és/vagy félvállról vették a meccseket. A brit egyesületek fellépése rendre tömegeket vonzott a futballpályákra, ugyanakkor óriási tiszteletdíjat kellett érte nekik fizetni. A Bolton Wanderers budapesti szereplése például 598 millió koronájába került az MTK-nak (1kg kenyér ára ekkor kb. 6000-7000 korona volt). A magyar kombinált csapat elleni találkozóért márciusban kerek 500 fontot, azaz 170 millió magyar koronát kértek. A Bolton játékosait egy ügyes konstrukcióval igyekeztek odaadó játékra ösztönözni. Budapesten és Prágában is jelezték, hogy a kialkudott honoráriumból ötven fontot levonnak, ha az előző meccsen az angol csapat vereséget szenved. Az angol egyesületnek így nyomós anyagi érdeke fűződött a találkozók megnyeréséhez. A britek profi, üzleti szemléletét érzékelteti egy ekkor keletkezett pesti vicc, miszerint a Bolton Wanderers nevét helyesen kiejtve a hangsúly nem a Wanderersen van, hanem a Bolton...

A boltoniakra Bécsben a Hakoah várt; az első osztrák csapat, amely a szigetországban angol együttessel mérkőzött, az első klub a kontinensről, amely hazájában le tudott győzni egy angol gárdát. 1923 szeptemberében a Hakoah 5-0 arányban diadalmaskodott a másodosztályú liga győztese, az FA kupa döntőse, a West Ham United felett. A történelmi győzelmet kiharcoló csapatból hét játékos - köztük Guttmann Béla és a mesterhármast szerző Nemes (Neufeld) Sándor - valamint Richard Fried, Fábián Sándor, Schwarz Ernő és Eisenhoffer József lépett pályára 1925. május 9-én a Bolton Wanderers ellen.

Bizonyos értelemben mester és tanítvány került szembe egymással: a skót kombinációs stílust képviselő Bolton Wanderers és a hasonló modorban, felfogásban játszó Hakoah Wien. A bécsi klub edzéseit 1923-24-ben irányító Billy Hunter és a Duna-menti iskola vezéralakja, a legendás tréner, Jimmy Hogan egyaránt a Bolton Wanderers játékosai voltak egykor. Hogan ráadásul ott volt Bécsben a Bolton Wanderers és a Hakoah meccsén. Azért érkezett, hogy megnézze, hogyan szerepel korábbi klubja a Hakoah ellen, majd az angolokkal együtt Budapestre utazott, hogy új szerződésének megfelelően átvegye az MTK edzéseinek irányítását. Az MTK - Bolton Wanderers mérkőzés előtt már a magyar játékosokat nyugtatta, buzdította az öltözőben.

Bécsben, mintegy 35-40.000 néző előtt a Bolton Wanderers magabiztos játékkal 2:1 arányban győzött a Hakoah ellen. A hazai csapat kemény, határozott, lelkes játékkal igyekezett ellensúlyozni a vendégegyüttes technikai, tudásbéli fölényét. A mérkőzés végére az angol együttes megfogyatkozott. A második félidőben, 2:0-ás vezetésnél a két méteres angol centerhalf, James Seddon Guttmann-nal összefejelve olyan súlyos sérülést szenvedett a homlokán, hogy el kellett hagynia a pályát, helyére tartalékjátékos állt be. Később a játékvezető kiállította az angol középcsatárt, Joe Smith-t. Az ítélet ellen a britek tiltakoztak, majd vezetőjük utasítására mégis elfogadták azt. A 71. percben a játékvezető kezezésért tizenegyest ítélt a Hakoah javára, amelyet Schwarz értékesített. A játék egyre inkább eldurvult. A Bolton egyik játékosát úgy lerúgták, hogy kórházba kellett szállítani. A bíró furcsa ítéletei és a sérülések miatt a meccs utolsó részében az angol játékosok visszavettek az iramból, elsősorban testi épségük megőrzése volt a céljuk, miközben a fanatikus Hakoah-szurkolók győzelembe próbálták hajszolni csapatukat. A Nemzeti Sport tudósítása szerint a hazai közönség a meccs végén "kellemetlen tüntetésre ragadtatta magát", sőt inzultált is pár angol játékost.

boltonhakoah1925maj9.jpg

Az SC Hakoah Wien és a Bolton Wanderers FC 1925. május 9-én, Bécsben (forrás: AGON SportsWorld)

Guttmann Béla a térdelő sorban balról az ötödik

A bécsi összecsapást követően a Bolton Wanderers Budapesten, az MTK ellen játszott. Kemény belépőkben, ütközésekben itt sem volt hiány. A második félidő hajrájában a döntetlen állás és a véleményes ítéletek miatt néhány angol játékos kijött a béketűrésből. Egyikük előbb egy citromot hajított a játékvezető arcába, majd három perccel a befejezés előtt hárman közrefogták, taszigálták a bírót, mire az lefújta a mérkőzést. A pályára tóduló közönség az angolokra támadt volna, ha a rendőrség nem lép közbe.

A leharcolt brit alakulat frissítésre szorult. A Magyarország című lap úgy értesült, hogy a bécsi és pesti találkozók után az angol gárdából nyolc labdarúgó volt sérült, gyakorlatilag harcképtelenné vált az egész halfsora és nem maradt bevethető középfedezete. A Sporthírlap tudatta, hogy a Bolton Wanderers mindössze három tartalékjátékossal indult el kontinentális túrájára és a klub igazgatói az MTK elleni meccs után táviratot küldtek Pestről Boltonba, hogy a klub azonnal küldjön bevethető futballistákat. Három újonnan szerződtetett játékost vártak. A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy a játékoshiánnyal küzdő angol klub az MTK-tól próbált kölcsönkérni egy fedezetet soron következő, május 14-i, First Vienna elleni bécsi meccsére, azonban a kék-fehérek vezetése ezt megtagadta. Még az is felmerült, hogy jobbhalf posztján a 42 éves Jimmy Hogan siet az angolok segítségére. Az osztrák sajtó azt gyanította, hogy a lesérült klasszis középfedezet, Jimmy Seddon helyén a Wiener AC Prágából szerződtetett játékosa, a cseh Antonín Klicpera fog játszani. A Simmeringer SC osztrák labdarúgóját, Karl Kurzot szintén hírbe hozták ekkor a Bolton Wanderers-szel.  

Egy másik név is előkerült. A bécsi "futballpápa", Hugo Meisl a Bolton Wanderers ellen remek játékot mutató, a meccs után a Hakoah legjobbjának kikiáltott Guttmann Bélát ajánlotta tartalék centerhalfnak az angol együttesbe. Az angolok állítólag örömmel vették, hogy kölcsönkérhetik. Érdekes lett volna, hogyan illeszkedik Guttmann az angol gárda gépezetébe, milyen teljesítményt nyújt a Bolton Wanderers mezében, szereplésére azonban végül nem került sor. A hat nap alatt harmadik mérkőzését játszó, Bécs és Budapest között ingázó viharvert csapat talpra állt és tanúbizonyságot tett szívósságáról, futballtudásáról. A Pym, Greenhalgh, Finney, Haworth, Nuttall, Howard, Butler, Jack, John Reid Smith, Joe Smith, Vizard összeállításban pályára lépő angolok 4:2-re nyertek.

A középeurópai túra utolsó két meccsén, Pesten, majd Prágában a Bolton Wanderers azonban vereséget szenvedett, ami erősen hozzájárult ahhoz, hogy 1925 szeptemberében a nagy tekintélyű brit szabályalkotó testület, az International Board úgy döntsön, hogy betiltja az angol ligacsapatok kontinentális túrázását. Az angol futballhegemóniát megtörő szégyenletes eredményért, a komoly presztízsvesztésért a testület szerint elsősorban a brit labdarúgók elbizakodottsága, komolytalan hozzáállása és sportszerűtlen életmódja volt felelős.

 

„Béla gyere vissza, minden meg van bocsátva…”

Zavar az Erőben

Du Mörder!” – gyilkosozta le az SC Hakoah Wien középfedezete, Guttmann Béla a szintén bécsi SK Slovan játékosát, Johann Baart, miután az úgy felrúgta őt, hogy elvágódott a földön. Baar a játékvezetőnél azonnal bepanaszolta Guttmannt, majd a mérkőzést követően becsületsértés címén fel is jelentette.

Nem a Slovan középpályása volt az egyetlen Baar, akivel Guttmann ekkoriban összerúgta a port. Arthur Baar, a Hakoah szakosztályvezetője régóta a bögyében volt. A Slovan elleni meccs után, 1925. december 19-én, Bécsben, az Atlashofban, a Hakoah törzskávéházában Guttmann kiteregette a szennyest, kiöntötte szívét a pesti Sporthírlap újságírójának. Sérelmeit sorolva részletesen kitért arra, hogy Arthur Baar hogyan bánt vele és miként tette tönkre pár hónap alatt mindazt, amit ő négy év alatt a klubnál felépített. Az osztrák bajnoki trófeát elhódító együttesnek az 1925/26-os bajnokság őszi idényében korántsem ment úgy a játék mint az előző szezonban; december elején, nyolc meccset követően csupán a kilencedik helyen állt és mindezért Guttmann, "a csapat szellemi irányítója", elsősorban Arthur Baart tette felelőssé. A bécsi futballélet téli szenzációját jelentette az elkeseredett Guttmann bejelentése, miszerint úgy döntött, az adott körülmények közt nem szándékozik a továbbiakban a bécsi csapatban szerepelni.

A korábban jelentéktelen, negyedosztályból indult cionista klub, a Hakoah (héberül: erő) 1920-ban felkerült az élvonalba, majd pár év alatt Bécs legerősebb együttesévé nőtte ki magát, 1925 nyarán pedig megnyerte az első osztrák profi bajnokságot. 1923 februárjától 1924 nyaráig a skót William „Billy” Hunter, a Bolton Wanderers egykori játékosa látta el az edzői feladatokat a klubnál. Bár a korabeli sajtó szerint Guttmann Hunter keze alatt fejlődött elsőrangú centerhalffá, a komoly tréneri ambíciókkal már ekkor előrukkoló Guttmann úgy érezte és/vagy tálalta, hogy őmaga honosította meg, majd építette fel a Hakoahnál azt a sikeres szisztémát, amely Magyarországon John Tait Robertsonnak és Jimmy Hogan-nek köszönhetően az MTK-t jellemezte. Hunter Jimmy Hogan csapattársa volt a Bolton Wanderersben, az általa alkalmazott lapos, rövid passzos, kombinatív játékstílus nagyon jól feküdt a Hakoah technikás játékosainak. Úgy tűnik, Guttmann kijött Hunterrel, de az új játékrendszert erőltető  Baarral nem sikerült megtalálnia a közös hangot.

2072856_1_l.jpg

Az SC Hakoah Wien1924 körül.

Balról az első Arthur Baar szakosztályvezető, a második William Hunter edző, a negyedik Guttmann Béla. (forrás: AGON SportsWorld)

1925 nyarán módosult a lesszabály, háromról kettőre csökkentve a védekező játékosok számát a gólvonal és a legelöl elhelyezkedő támadó között. A szakosztályvezető a megváltozott viszonyok közt teljesen más játékstílust kívánt bevezetni, nem számolva azzal, hogy a játékosok milyen alapokkal rendelkeznek és valójában mire alkalmasak. Az edzői pályán szárnyait bontogató Guttmann erősen nehezményezte, hogy Baar a kick-and-rush-ra hajazó „úgynevezett csapkodó stílusra – a maga spiccelő, rössölő és észnélküli össze-vissza rohanásával – esküdött fel és annak kultiválását kívánja meg a csapat játékosaitól”, pedig azok többsége inkább technikás, „kombinációra hajlik és azonkívül fizikum szempontjából sem rendelkezik a hurrá-stílus előfeltételei felett.” Miközben Guttmann a régi rendszer megreformálásán elmélkedett és a vereségek okát leginkább abban látta, hogy a Hakoah elveszítette karakterét, stílus nélkül játszik, a vezetőség azzal vádolta, hogy nem edz rendesen, készakarva lazsál, csakhogy igazát, az új szisztéma helytelenségét bizonyítsa. Guttmann saját verziója szerint a tréningeket azért kerülte, mert egy sérülése miatt a Hakoah orvosa eltiltotta őt az edzésektől. (Dr. Heller azonban elmulasztotta erről értesíteni az egyesületet, így Guttmannt állítása szerint 500 000 korona pénzbírsággal sújtották.)

guttmann1925kar.jpg

Guttmann Béla 1925 áprilisában. Szepes-Strauch Béla karikatúrája. (Forrás: Nemzeti Sport, 1925. április 19., 3. old. / Arcanum DT)

A Guttmann és Baar közötti szakmai nézeteltérést ráadásul személyes ellentét is terhelte. Guttmann úgy érezte, a bajnoki cím elnyerése után intrikák indultak ellene, Baar a játékosüléseken lejáratta, így elveszítette tekintélyét a csapat előtt. Olyanformán reagált mint később, trénerként, hasonló esetben: azonnal klubot akart váltani. Végül azonban „egy rendkívül előnyös egyéves szerződés”, valamint „asszonyi befolyás” maradásra bírta. A konfliktus eszkalálódásához minden bizonnyal hozzájárult, hogy 1925 októberében Guttmann levelet kapott a Hakoahtól, melyben arról értesítették, hogy megfosztják a csapatkapitányi tisztségétől. Guttmann tiltakozott, kilépéssel fenyegetőzött és azzal érvelt, hogy őt a játékosok választották meg erre a tisztre. Végül a Hakoah elnöke tájékoztatta a sajtót, hogy sikerült megállapodásra jutniuk.

Guttmann lelkén az is sebet ejtett, hogy hiába kérte decemberben visszaamatőrizálásának támogatását a Hakoahtól, a vezetőség előbb azt megtagadta, majd csak azzal a feltétellel volt hajlandó a kérelmet teljesíteni, ha Guttmann a szabályokban előírt fél évig valóban amatőr lesz. Játékára látszólag nem tartottak igényt. Guttmann akciója arra irányult, hogy saját és általában a bécsi labdarúgók érdekeit védje. Elsőként a bajnokság játékosai közül (!) azért kérte, hogy újra amatőr státuszba kerüljön, mert a bécsi profiklubok többsége kartellszerződést kötött, miszerint egymás játékosait csak abban az esetben vehetik fel, ha abba a játékos korábbi egyesülete is beleegyezik. 

Az 1925 decemberében, a Sporthírlapban megjelent interjút követően Baar és Guttmann lapnyilatkozatokban felváltva bizonygatta igazát, igyekezve a futballszerető közönséget, a népes Hakoah-tábort maga mellé állítani. A "Guttmann-párti" újságok a Hakoah szakosztályvezetőjét önző, kíméletlen emberként jellemezték, aki bárkit képes feláldozni, hogy akaratát érvényesítse. Egyes lapok magánéleti ügyeiben is vájkálni kezdtek. Közben a Baar szócsöveként működő újságírók Guttmannt békebontó, fegyelmezetlen, arrogáns személynek tüntették fel. Arthur Baar felrótta Guttmann-nak, hogy sértegeti a játékosokat. Guttmann viselkedését azzal magyarázta, hogy egy futballistának a meccsek hevében, amikor csak a győzelemre gondolva lelkesen küzd, nem feltétlenül udvarias szavak csúsznak ki a száján. Baar egyik meglehetősen általánosító kijelentése szerint a Guttmannt is jellemző arrogáns fellépés „a magyar játékosoknál gyakran konstatálható”. Öccse, Fritz Baar szintén nem hagyott kétséget afelől, hogy Guttmann kiállhatatlansága és fegyelmezetlensége vezetett a kialakult helyzethez.

Parázs meccsek

Az anyagi gondokkal küzdő osztrák klubok nem engedhették meg maguknak, hogy szünetet tartsanak és pihentessék játékosaikat. Télen is folytatódott a bajnokság, hogy a jegyeladásból valami bevételhez jussanak. A Hakoah vezetősége igyekezett minél többször szerepeltetni az együttest, így 1925 decemberében például az Amateure elleni rangadó után Guttmann és társai mindössze egyetlen (!) napot pihenhettek, majd pályára léptek az Admira ellen. Nemegyszer erős hidegben, szomorú állapotú, jeges, saras pályákon folyt a küzdelem.
1925 decemberében, a Hakoah Floridsdorf AC elleni karácsonyi bajnoki mérkőzése a lefújás előtt két perccel botrányba fulladt, amikor Hoffer, a Floridsdorf kapusa Schwarz-cal, a Hakoah csatárával ütközött. Hoffer megsérült, a közönség áttörte a korlátokat és betódult a pályára. A rendőrség csak kivont karddal közbeavatkozva tudott rendet teremteni. Sokan súlyos sérülést szenvedtek, több embert letartóztattak, az egyik határbírót félholtra verték. Durva belépők már a meccs alatt is előfordultak. A korabeli tudósítások szerint a kitűnő formában játszó, gólt is szerző Guttmann egyik faultja után ámokfutás kezdődött a pályán. A Floridsdorf játékosai ugyanis zokon vették, hogy Guttmann elkaszálta nagyágyújukat, Karl Jiszdát, majd „valóságos hajtóvadászatot rendeztek ellene és ahol érték igyekeztek revánsot venni a társukat ért támadásért. Persze Guttmann sem hagyta magát és így néhányszor a parázs verekedés épületes látványában gyönyörködhetett a 6000 főnyi publikum. Később a harci hangulat a tribünre is átterjedt, ahol különböző verekedő csoportok alakultak, külön meccseket vívva meg egymással.” Külön érdekesség, hogy a Hakoah Guttmann-nal ekkor éppen elvileg hadiállapotban álló vezetőségének annyira tetszett a magyar centerhalf pályán nyújtott teljesítménye, határozott fellépése, hogy a mérkőzés után „Bravó, Béla!” kiáltások záporát zúdították rá.

Az első pengeváltásokat követően Guttmann és a Hakoah vezetősége egyaránt a kivárás taktikáját választotta, alighanem óvatos tapogatózás indult meg a háttérben. Guttmann túl jól keresett a Hakoahnál ahhoz, hogy klubot váltson, az egyesületnek pedig szüksége volt Bécs egyik legjobb centerhalfjára.

Bár Guttmann a Sporthírlapban 1925 karácsonya előtt jelezte, hogy esetleg hazatérne Magyarországra, pályafutását örömmel folytatná az MTK-ban, január elején az osztrák Die Stunde-nak nyilatkozva fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a Hakoaht szerette, szereti, soha nem akarta elhagyni a klubot és még egyetlen más egyesülettel sem bocsátkozott tárgyalásokba. A hónap végén cáfolta a felröppent hírt, miszerint a Wiener AC-hez szerződne. A Hakoah vezetőinek nyugtalanítására a sajtóban ugyanakkor az is napvilágot látott, hogy Olaszországból és Franciaországból máris előnyös ajánlatokat kapott. Terveiről szólva Guttmann kijelentette, hogy március 15-ig Bécsben marad, majd egy olasz fürdőhelyre utazik, ahol hivatásának élve tánctanárként fog működni, a szezon végén pedig - "99% valószínűséggel" - visszatér Bécsbe. A Pesti Napló úgy tudta, vár hat hónapot, ami visszaamatőrizálásához szükséges, majd hazatér a magyar fővárosba.

2072779_1_l.jpg

Guttmann Béla, az SC Hakoah Wien játékosa 1925 körül (forrás: AGON SportsWorld)

A Hakoah vezetősége kiállt Baar mellett, ugyanakkor azt látták jónak, ha a „Guttmann-affér” házon belül marad és az egyesület funkcionáriusai nem nyilatkozgatnak a nyilvánosság előtt. Guttmann szerepeltetését csak abban az esetben tartották elképzelhetőnek, ha az általa kritizált Baar szakosztályvezetőtől bocsánatot kér. Baar azt állította, hogy Guttmann megbízásából közvetítők jelentek meg nála, hogy elsimítsák az ügyet, de Guttmann ezt határozottan tagadta. Januárban, az év első bajnoki meccsein Guttmann nem játszott. Helyére Hess Lajos került, akiről Guttmann rögtön fontosnak tartotta megjegyezni, hogy rendkívül intelligens játékos, de a középfedezet posztjára gyenge fizikuma miatt nem nagyon alkalmas, meccset egyedül eldönteni ő nem képes. Az ekkoriban szintén Bécsben játszó, a WAC együttesét erősítő legendás magyar labdarúgó, Schlosser Imre úgy vélekedett, hogy a Hakoah egyelőre azért nem erőlteti a megegyezést Gutmann-nal, mert komoly összeget, havi nyolc millió koronát kell a játékosnak fizetésként kicsengetnie. A bécsi futballközeg ismerői azt jósolták, hogy a tavaszi szezon kezdetekor azért létrejön majd a felek között a megállapodás.

Erre hamarabb sor került. Február elején a Sporthírlap jelezte, hogy a Hakoah visszavárja a csapatba a kívánsága szerint újra amatőr Guttmannt, immár szent a béke a vezetőség és a szókimondó futballista között. Baar belátta, hogy Guttmann nélkülözhetetlen, az állítólag egy francia egyesület felé kacsingató Guttmann pedig késznek mutatkozott lojalitásáról biztosítani a klubot és visszavonni a szakvezetőt sértő kijelentéseit. Február végén, a Wiener AC ellen 2:1-re megnyert meccsen Guttmann klasszis teljesítményt nyújtott.

Béla visszatért és minden meg lett bocsátva.

Ifjúkori stiklik 2.

Délvidéki kaland

Az első világháború végén, 1918 novemberében szerb csapatok vonultak be Bácska és Baranya területére, amelyet 1921 augusztusáig ellenőrzésük alatt tartottak. A Délvidéken a megszállás időszakában is élénk sportélet folyt. Az új viszonyok között a helyi labdarúgó-egyesületek kapcsolata az MLSz-szel megszűnt vagy meglazult, így nem vagy kevésbé kellett tartani magukat a korábbi szabályokhoz. Híre ment, hogy egyes délvidéki klubok a professzionalizmus felé kacsintgatnak és fizetést adnak játékosaiknak. Tehetős mecénások vonzó ajánlatokkal csábítottak labdarúgókat a fővárosból is. Hamarosan Pécsett, Siklóson, Újvidéken, Zomborban tűntek fel a Vasasból, Törekvésből, MTK-ból, Józsefvárosi Atlétikai Clubtól, Terézvárosi TC-ből, VII. kerületi Sportklubtól érkezett futballisták. Volt rá példa, hogy a Délvidék erős vonzása drámai helyzetet teremtett. A VII. kerületi Sportklub másodosztályt nyert csapatának mintegy fele döntött úgy 1920 októberében, hogy a Vajdaságban próbál szerencsét. A vezetőségnek csak az utolsó pillanatban sikerült a Zomborba induló vonatról négy játékost leimádkoznia.

A térségbe áramló focisták között igazi nagyágyú is akadt. A kapusfenomén Plattkó Ferenc, a Barcelona későbbi hálóőre 1921 júniusában egy tizennégyezer lakosú kis bácskai település, Kula labdarúgó-csapatához szerződött játékos-edzőnek. Egy helyi gazdag bőrkereskedő győzte meg arról, hogy a Kulai Atlétikai és Futball Clubnál jobb sora lesz, mint Angliában, ahová vágyott. A kulai tartózkodás miatt Plattkó nem vett részt a Dél-Németország elleni budapesti válogatott találkozón. Levelet írt a meccsen másodszor válogatott Guttmann Bélának, melyben távolmaradását vízumproblémákkal magyarázta. Mivel a Kulai AFC működését Plattkó érkezése után kevéssel felfüggesztették, a kapus ősszel már újra Budapesten volt és hangsúlyozta, hogy igazából csak vakációzni ment a Bácskába és csupán egyetlen edzőmeccsen szerepelt...

Egy évvel Plattkó kirándulása előtt, 1920 júniusának elején Guttmann Béla, a Törekvés játékosa se szó, se beszéd elhagyta a fővárost és a megszállt Pécsre utazott. Lépését később azzal indokolta, hogy Pesten nem tudott állást kapni. Pécsre állítólag bátyja, Ármin küldte, azzal a megbízással, hogy keressen tánctermet, mert tánciskolát akartak nyitni. Elutazása előtt fivére adott Bélának négyezer koronát. Az ifjabb Guttmann Pécsett nem talált alkalmas termet, ezért továbbment Újvidékre. Amikor ott végre siker koronázta erőfeszítését, sürgönyben értesítette Ármint, aki követte őt és leutazott a dél-bácskai városba. Az Amerikai Orfeumnál vállalt állást, majd Bélával megnyitotta a tánciskolát.

Izgalmas kérdés, hogy ez a Guttmann-fivérek által vázolt történet mennyiben felel meg a valóságnak: a tánciskola valós pénzkereseti forrást jelentett vagy inkább fiktív állás volt, amellyel amatőr státuszukat később igazolni tudták. Ha el is fogadjuk, hogy a Guttmann-fivérek valóban foglalkoztak a Délvidéken táncoktatással - 1920 szeptemberében a Famunkások Pécsi Csoportjának táncestélyén a táncrendezőt Guttmann-nak hívták; talán hősünk volt, de lehet, hogy csak névrokon -, az bizonyos, hogy nem csupán tánctanári elhivatottság miatt vándoroltak pont erre a vidékre.

1920 október elején a Sporthírlap jelezte, hogy „nagy halak”, jól ismert labdarúgók

Guttmann II. a Törekvés, majd MTK és Guttmann I., a Törekvés játékosai jelentek meg hirtelen üstökösként a baranyai futball égboltozaton.

A két testvér előbb az 1919 tavaszán megalakult Pécsi Munkás Sport Clubban (PMSC) játszott, majd onnan továbbállva Újvidéken. Itt, úgy tűnik, nem csupán az Újvidéki TK-ban léptek pályára, hanem egy turnékra szerveződött érdekes alakulatban is. Novisadi Rambler néven ugyanis egy futballvándorokat fogadó, papíron amatőr, valójában professzionista futballcsapat szerveződött a városban. A vállalkozást újvidéki, valamint szabadkai nagykereskedők és földbirtokosok gründolták. Céljuk az volt, hogy a portyázó együttes látogassa végig Jugoszlávia nagyobb városait és mindenhol két-két meccset játsszon a legjobb helyi csapatokkal. Terveik között külföldi túra is szerepelt. Az újvidéki gyári alkalmazottaknak feltüntetett játékosok a túra ideje alatt az utazás költségein túl kétezer szerb korona zsebpénzt kaptak fejenként, valamint teljes ellátást és szállást biztosítottak számukra. „A baranyai-bácskai profivilágból” Pestre érkezett hírek szerint Guttmann I. 1920 szeptember végén Újvidék legjobbjainak csapatában is szerepelt egy Belgrád elleni mérkőzésen és nagy része volt abban, hogy a találkozó 1:1-es döntetlennel zárult. (Mivel a centerhalf posztján remeklő Guttmannról van szó, valószínűbb, hogy Guttmann II., vagyis Béla játszott, nem pedig Ármin.)

1921 elején a Guttmann fiúk visszatértek Budapestre. A korabeli Nemzeti Sportban megjelent hírrel ellentétben nem hirtelen támadt honvágy miatt, hanem valószínűleg azért, mert Újvidéken kezdtek ellehetetlenülni. Nem tudni, hogy a táncoktatás – ha volt - mennyit hozott a konyhára. A futballból származó jövedelem jó része elapadt: 1921 nyarán az Újvidéki TK váratlanul rendőrségi végzést kapott, amely tudatta, hogy az egyesületet feloszlatják, vagyonát elkobozzák. Működési jogát a klub csak nyolc hónap múltán kapta vissza. A fővárosba érkezve a Guttmann-fivérek, annak rendje és módja szerint, megjelentek az MLSz fegyelmi bizottsága előtt, hogy beszámoljanak arról, miből éltek és hol játszottak a Délvidéken. Az igazoló eljárás során Béla és Ármin egyaránt azt vallották, hogy Újvidéken tánciskolát nyitottak, az Újvidéki TK-ban játszottak, barátságos és nemzetközi mérkőzéseken szerepeltek. A bizottság beszámolójukat elfogadta, rendben valónak találta, meg is kapták a játékengedélyt. Február 14-én, az MTK BTC elleni meccsén a kék-fehéreknél a centerhalf helyén már Guttmann Béla szerepelt, Ármin pedig a Törekvés színeiben a Vasas ellen lépett pályára.

Úgy látszott, sikerült mindent szépen elrendezni, ám áprilisban robbant a botrány. A gubanc abból származott, hogy korábban Guttmann ellen játszó pécsi játékosok Pestre, a BEAC-hoz és UTE-hez kerülve felismerték Bélát és nem tettek lakatot a szájukra. Kiderült az, hogy Guttmann 1920 szeptemberében a PMSC színeiben részt vett két bajnoki mérkőzésen. Bizonyíték sem hiányzott: a Pécsi Atletikai Club elleni, 1:1-re végződött találkozóról beszámolt a helyi sportlap, a Pécsi Sport, megemlítve, hogy a PMSC-ben igen jó volt Guttmann. Kiemelkedő játéka buktatta le.

A Nemzeti Sport április 16-i száma címoldalon hozta a sztorit, hogy Guttmann Béla hamis vallomást tett a fegyelmi bizottság előtt, tudatosan félrevezette a szövetséget. Elhallgatta, hogy fél éven belül bajnoki mérkőzésen szerepelt, így mehetett az MTK-ba. A helyzetet bonyolította, hogy még a baranyai kalandozás közben, 1920. június 15-én Guttmannt - egy 1919. december 15-i kérés alapján - átigazolta az MTK. A klub intézőjétől érkezett egyik levelet Guttmann Pécsett büszkén meg is lobogtatta játékostársai előtt, nyomatékosítva, hogy őt a fővárosban nagyon várják, akár játszhatna ott is. Ha azonban a PMSC Guttmannt a június 15-i időpont előtt leigazolta, akkor az MTK-igazolás elvileg érvénytelen volt. Ráadásul, ha az MTK-nál tudtak Guttmann említett pécsi meccseiről, igen merész döntés volt őt leigazolni és a csapatba tenni, mivel a szabályzat szerint ha ugyanazon évben valaki már bajnoki mérkőzést játszott valamely egyesület csapatában, akkor más klub együttesében ugyanazért a bajnokságért már nem játszhatott. Erre hivatkozva az MTK ellenfelei megóvhatták volna az összes olyan meccset - szám szerint hetet -, amelyen Guttmann a kék-fehérek színeiben pályára lépett.

mtk.jpg

Guttmann Béla az MTK csapatában (forrás: AGON SportsWorld)

Guttmann feje felett sűrűsödtek a viharfellegek. A Nemzeti Sport „kéjjel csapott le” rá. A lap szerint mintapéldánya volt azoknak, akik sportot űznek a szövetség megtévesztéséből és

a legegyügyűbb meséket adják be a jóhiszemű és keze-kötött MLSz funkcionáriusoknak."

Dr. Mamuzsich Mihály, az MLSz ügyésze pert indított ellene. Létezett olyan forgatókönyv, amely szerint játékjogát egy-két évre felfüggeszthették volna, ami akár derékba is törhette volna futballkarrierjét. A Ging-ügy során már némi rutint szerzett Guttmann jól tudta, hogy Budapestre visszatérve számot kell adnia arról, hogy miből élt, hol és milyen mérkőzéseken szerepelt. A pécsi kiruccanásról nem ejtett szót, amikor érdeklődtek róla, tagadólag válaszolt, végül azzal védekezett, hogy ő csupán barátságos meccseken játszott, bajnoki mérkőzésen tudomása szerint nem vett részt.

A centerhalf-problémával küzdő MTK semmiképp sem szerette volna nélkülözni játékosát. Beindult a kék-fehér gépezet, hogy segítsen a bajba jutott csapattagnak. Megjelent a sajtóban olyan vélemény, amely a Guttmann ellen felhozott vádakat alaptalannak és rosszakaratúnak minősítette. A pécsi kerület státuszát, az ottani bajnokság rangját, az MLSz jogosultságát firtató kérdések vetődtek fel. Dr. Fodor Henrik, az MTK labdarúgó-szakosztályának vezetője még a pécsi bajnokság létét is kétségbe vonta, ami Pécsett természetesen komoly visszhangot és tiltakozást váltott ki. Guttmann sajtóperrel fenyegette feljelentőit.

Miközben ott lebegett a pallos a feje felett, futballkarrierje szépen ívelt felfelé: játszott az MTK-ban, mi több a csapattal bajnokságot nyert, majd 1921. június 5-én a válogatottban debütált, június végén pedig újra lehetőséget kapott a nemzeti tizenegyben. (Pikáns, hogy a válogató bizottság tagja volt a Guttmann ellen pert indító Mamuzsich Mihály is.)

mtkfurthkep.jpg

Guttmann Béla 1921-ben, az MTK csapatában, a Spielvereinigung Fürth elleni nemzetközi mérkőzésen (forrás: AGON SportsWorld)

Hosszú hónapok teltek el a "Guttmann-ügy" kirobbanása óta, de a játékost nem részesítették büntetésben. Augusztusban a Nemzeti Sport sürgette, hogy végre szülessen ítélet. Szeptemberben Guttmann játékjogát négy és fél hónapra, 1922. február 28-ig felfüggesztették, mivel a pécsi kerület és a tanúvallomások igazolták a vádakat, miszerint félrevezette az MLSz-t. Enyhének tekinthető büntetését fellebbezést követően hamarosan 1 hónapra csökkentették. Az újabb ítélet szerint játékjogának felfüggesztése 1921. október 30-ig szólt. Az MTK továbbra sem hagyta annyiban. Elérték, hogy Guttmann szerepelhessen nemzetközi mérkőzésen, így 1921. október 2-án már pályára is léphetett a  lengyel Crakovia elleni meccsen. Eltiltása miatt pár bajnoki mérkőzést azonban ki kellett hagynia. Közben Az Ujság lobbizott, hogy továbbra is számoljon vele az MLSz, tegyék be a válogatottba a Középnémetország elleni találkozón.

Büntetése lejárta után egy hónappal Guttmann ismét váratlant húzott. A Sporthírlap november végén hírül adta, hogy az MTK játékosa hirtelen Bécsbe utazott, állítólag azzal a céllal, hogy meglátogassa egyik rokonát, aki Amerikából éppen akkor tért vissza. Karácsonykor már Pesten sem volt titok, hogy a Hakoah Wien-nél jelentkezett felvételre.

Ifjúkori stiklik

I. rész: A Ging-ügy

Száz évvel ezelőtt magyar labdarúgók egész sora vándorolt külföldre, jobb anyagi körülményeket remélve. A hazai sportsajtó visszatérő témája volt, hogy az országot elhagyó futballistáink új klubjaikban vétettek-e az amatőr szellem ellen. Vádak és cáfolatok láttak napvilágot, megszaporodtak a burkolt anyagi támogatásban részesülő álamatőrökkel kapcsolatos históriák. Csábító, ígérgető egyesületek, diktáló, telhetetlen focisták, szaglászó újságírók, titkos alkuk, kétes üzletek világa jelent meg a szövevényes történetekben.  

Az egyik eset, a Ging-ügy kapcsán Guttmann Béla mellékszereplőként bukkant fel 1920 tavaszán, egy évvel később pedig már maga is egy ügy névadója lett. Több élelmes futballistához hasonlóan ő is kihasználta a zavaros viszonyokból adódó lehetőségeket. Utat vágott magának a "football-dzsungelben", a szabályokat rugalmasan értelmezve igyekezett anyagi helyzetén javítani.

1920. március 16-án az MLSz fegyelmi bizottságának este háromnegyed kilencig tartó ülésén a Bécsből hazatért nyolcszoros magyar válogatott labdarúgó, a Törekvés, majd a Wiener AF (WAF) játékosa, Ging József ügyét tárgyalták. Igazoló eljárás lefolytatására Ginggel és a WAF másik magyar játékosával, Plattkó Ferenccel szemben azért volt szükség, mert haza akartak térni pesti egyesületekhez, de bécsi szereplésük kapcsán felmerült a professzionalizmus gyanúja. Ging méltatlannak érezte, hogy a zsebében turkálnak, a bizottság ugyanis leginkább arra volt kíváncsi, miből élt Ausztriában, részesült-e esetleg olyan juttatásban, ami sérti az amatőrizmust.

gingolasz.jpg

Ging József (forrás: Pisanellastoria.it)

Kétségkívül anyagi megfontolások vezették Ginget, amikor úgy döntött, Bécsben próbál szerencsét. Talán az 1919. április 6-i, budapesti Magyarország – Ausztria mérkőzés után kapott a sógoroktól visszautasíthatatlan ajánlatot. A Tanácsköztársaság hónapjaiban a súlyosbodó gazdasági helyzet, a növekvő létbizonytalanság sok magyar labdarúgó mellett őt is arra ösztönözte, hogy az osztrák fővárosban, az álamatőrök paradicsomában nézzen biztosabb megélhetés után. Ging több mint tíz éve játszott már a Törekvésben. A klub számos nagyszerű futballistát nevelt ki, de pénzügyi lehetőségei túl szűkösek voltak ahhoz, hogy őket meg is tudja tartani.  

Az őszi idényt Ging a WAF együttesében játszotta végig. Köztudomású volt, hogy az osztrák egyesületek rendszeres anyagi támogatásban részesítik játékosaikat, de Ging és a magyar kapus, Plattkó igyekezett odafigyelni a látszatra. Kikérték maguknak, hogy professzionistáknak tekintsék őket. Azzal érveltek, hogy van szakmájuk, rendes civil állásuk, valamint szép megtakarításuk. Ging szinte csak azért játszott az osztrák csapatban, hogy edzésben maradjon, a formáját tartsa... 1919 nyarán érkezett Bécsbe. Saját állítása szerint nem tartotta szükségesnek, hogy rögtön munkába álljon, inkább pihengetett, mivel rendelkezett megtakarított pénzzel, tízezer koronával és hat hétig abból élt. A WAF révén szeptember elejétől - legalábbis papíron - elektrotechnikusként állt alkalmazásban egy gyárban. Fel tudott mutatni munka- és betegsegélyezési könyvet is.

Később ügynökösködéssel kezdett foglalkozni, különféle áruk Bécsből Budapestre szállításával egészítette ki jövedelmét. Az első szállítmányt 1919 októberében a WAF MTK elleni mérkőzésére hozta magával, majd kétheti rendszerességgel utazgatott, fuvarozott az osztrák és a magyar főváros között. A bécsi import áruk magyarországi értékesítése az egykori klubtárs, Guttmann Béla feladata volt. Az üzlet állítólag szép hasznot hozott. Novemberben a bécsi Café Kristallban Ging a Sporthírlap újságírója előtt meglobogtatott egy halom ezerkoronást, azt állítva, hogy azt mind az ügynökösködésből szerezte. Jelezte, hogy a WAF néhány koronájára egyáltalán nincs rászorulva. Ha hihetünk szavainak, még a klubtól részére járó élelmezési pótlékot (Lebensmittelzuschlag), a rendszerint hetente kifizetésre kerülő "segélyt" sem fogadta el.

eredeti_eisenhoffer_kac_tamadasat_ging_waf_leszereli.jpg

Ging (WAF) szereli Eisenhoffert (Kispesti AC) 1919. október 18-án Budapesten. Eladásra szánt árukkal érkezett Bécsből.

A kép forrása: Huszadik Század

Ging üzleti vállalkozásának indulásával kapcsolatban több verzió is született. Bécsben ő maga azt mesélte, hogy a WAF egyik dúsgazdag tagjától negyvenezer korona kölcsönt kapott és ez alapozta meg üzleti sikerét. Később, Budapesten, a fegyelmi bizottság előtt elismerte, hogy tett ilyen kijelentést, de hozzátette, hogy csak szóba került a kölcsön, tényleges pénzmozgás nem történt. A kezdőtőke kapcsán számunkra még izgalmasabb, hogy Ging pesti értékesítő partnere, Guttmann Béla miként emlékezett pénzbeli hozzájárulása mértékére. A Sporthírlap 1920. március 18-i beszámolója szerint ugyanis a fegyelmi bizottság ülésén, a tanúkihallgatások során

„A legérdekesebb jelenet az volt, amikor Ginget és Guttman II-őt szembesítették. Ging azt mondotta, hogy a Bécsből lehozott árukat Guttman útján értékesítette, azt azonban nem tudja, hogy a közös üzletből végül mennyi haszon származott. Az áruk után csupán bizonyos hasznot számított fel, az értékesítésből származó többi haszon viszont Guttmannak jutott. Malaky Mihály feszegette a „társas-cég” keletkezésének történetét, továbbá a „részvényjegyzés” méreteit. Guttman zavartan mondotta, hogy ő 3000 koronával „szállt” be az üzletbe, a mire Ging azt felelte Guttmannak: - Ne beszéljen ilyeneket, hisz én egy fillért sem kaptam magától…”

A jól menő üzletről, bécsi jólétről felvázolt kép egyébként nem minden esetben egyezett a tanúk által elmondottakkal. A szintén Bécsbe vágyakozó Urik Józsefet, a Törekvés csatárát Ging lebeszélte a kiutazásról és arra hívta fel a figyelmét, hogy az osztrák fővárosban nagyon nehéz a megélhetés. Fischer Lajos, a Nemzeti SC futballszakosztályának alelnöke arról számolt be, hogy Plattkó bécsi adóssága (!) rendezésére, útiköltségre és egyebekre többször is kért és kapott tőle pénzt, mígnem decemberben megtagadta a játékos további anyagi támogatását. Az történt ugyanis, hogy Karácsony előtt egy héttel, késő éjjel beállított hozzá Plattkó Ging Józseffel együtt és komoly összeget, tizenhatezer koronát kért sürgősen, „nagyon nyers és modortalan hangon”. A pénz nélkül távozni kényszerülő, csalódott Plattkó ezt követően mindennek elmondta Fischert az NSC klubhelyiségében. Megjegyzem, Fischer gyaníthatóan nem minden hátsó szándék nélkül látogatta meg Bécsben Ginget és Plattkót;  finanszírozási hajlandósága pedig leginkább annak volt köszönhető, hogy a nagyszerű kapust és a remek középfedezetet szerette volna mielőbb az NSC soraiban látni, amire, úgy tűnik, valamiféle ígéretet is kaphatott. A két játékosnak szintén örült volna a rivális FTC. A klub egyik tagja tudni vélte, hogy „NSC-előörsök” előszeretettel pezsgőztették Plattkóékat a Café Kristallban. Ging persze kontrázott, hogy az említett kávéházban csupán egyszer mulatozott, akkor is kizárólag üzletemberek, magyar kereskedők társaságában. Aranyélet vagy sem, úgy hírlett, Plattkó az apróért is lehajolt. Egy szemtanú arról számolt be, hogy egy győztes mérkőzést követő mulatozás közben Plattkó figyelmeztette Ginget, hogy vigyázzon, nehogy a WAF alkalmazottja, Mauthner meglépjen a neki járó száz koronával, a „Lebensmittelzuschlag”-nak nevezett tulajdonképpeni meccsprémiummal. Ging azonban nem volt elég éber, egy óvatlan pillanatban Mauthner felugrott a villamosra és elrobogott. Plattkó úgy megsértődött, hogy a WAF következő meccsén nem jelent meg és jelezte, hogy hazatér Magyarországra, ha az osztrák klub a bécsi tartózkodás költségeit nem hajlandó fedezni. Ging ezt a történetet azzal igyekezett cáfolni, hogy Mauthner nem tényező a klubnál, nem ígérhetett pénzt, ráadásul annyira szegény, hogy éppen háromszáz koronával tartozik, mert kölcsönkért tőle lóversenyre.

A némi vihart kavart Ging-ügy gyorsan, szépen elült és végül enyhe ítélet született. Bizonyítékok hiánya miatt Ginget - Plattkóval együtt - felmentették a professzionalizmus vádja alól. Büntetésben csupán azért részesült, mert az átigazolásával kapcsolatban sportszerűtlen magatartást tanúsított. Ingadozott, "kacérkodott", vagyis nem tette egyértelművé, hogy az FTC, NSC vagy a Törekvés lesz a befutó egyesület, így anyagi érdekeltséget sejtető klubcsere látszatát keltette. Négy hónapos eltiltást kapott, ám büntetését korábbi felfüggesztésével kitöltöttnek vették. Talán húsvéti ajándékul is szolgált, hogy április 5-én már pályára léphetett a Törekvés színeiben az MTK ellen. A Törekvés mindent megtett annak érdekében, hogy a kor egyik legjobb középfedezete újra az egyesületet erősítse. A vizsgálat során védelmükbe vették a visszatérni készülő játékost és igyekeztek odahatni, hogy ügye gyorsan és megnyugtatóan rendeződjék. Jól tudták, hogy Ging annak idején anyagi okok miatt távozott a klubtól, de az erről szóló jelentést hamar visszavonták. Hangoztatták ugyanakkor, hogy Ging „tiszta”, Bécsben egy pillanatra sem tántorodott el, tartotta magát az amatőrizmus szabályaihoz.  

Izgalmas eljátszani a gondolattal, vajon hogyan alakult a kőbányai vállalkozó- és csapattársak: Guttmann Béla és Ging viszonya, milyen lehetett a szembesítés utáni öltözői hangulat, amikor utóbbi visszatért a Törekvésbe. Ging József a klub nagy öregje, fontos bástyája, Guttmann feltörekvő ifjú tehetség. Ging már külföldi tapasztalatokkal felvértezve, Guttmann még a tájékozódás szakaszában. Gingnek köszönhetően első kézből kap értékes információkat arról, hogyan tud boldogulni Bécsben egy magyar labdarúgó. (Apró érdekesség még kettejük kapcsán, hogy Ging keresztelési anyakönyve (forrás: Magyarfutball.hu  / Familysearch) szerint édesapja, Ging Mihály fodrászként kereste kenyerét, ahogy Guttmann apja, Ábrahám is. 1905-ben csupán pár utca távolságra dolgoztak egymástól.)

1920 őszén Ging Józsefet és Guttmann Bélát nem találjuk már a Törekvésben. Ging egy berlini kitérőt követően novemberben Olaszországba, az Udinese Calcio együtteséhez szerződött játékos-edzőnek. Az elkövetkező évtizedekben olasz csapatoknál dolgozott. Guttmann és fivére ugyancsak dél felé vette az irányt, Pécsett, majd Újvidéken tűntek fel...

 

 

 

 

Kezdőrúgások

Egy 1961-ben megjelent, a "bajnokfaragó" magyar edző pályafutását bemutató portugál cikk (Bela Guttmann fabricante de campeões) szerint Guttmann tizenhárom éves volt, amikor jelentkezett a Vasas futballcsapatába. Hámori Tibor: Régi gólok, edzősorsok... című könyvében az szerepel, hogy a gyermek Béla a Vasas Hajtsár úti pályáján kezdett focizni, patrónusa pedig Reiner Sándor voltReiner ekkor valóban a klub alkalmazásában állt, 1913 januárjában a Vas- és fémmunkások SC futballintézőjévé választották. Guttmann az 1914/15-ös szezonban átkerült a kőbányai Törekvés ificsapatába.

2072765_1_l.jpg

Guttmann Béla a Törekvés második csapatában az MTK II ellen 4:1-re megnyert mérkőzés előtt (forrás: AGON Sportartikel, in: Die Trainerlegende - Auf den Spuren Béla Guttmanns)

A fent említett portugál cikkben olvasható egy érdekes sztori, amely a következő: Guttmann még tizennyolc éves sem volt, amikor meghívták a magyar válogatottba. Mivel a szülőket fiuk sporttevékenysége nem különösebben érdekelte, az apa, Guttmann Ábrahám egy újságot olvasgatva csak ekkor szembesült azzal, hogy Béla focizik, ráadásul válogatott játékos. Kért jegyeket magának és a feleségének, majd életükben először elmentek megnézni, milyen labdarúgó a gyermek. A mérkőzésen Béla volt a középcsatár és lőtt egy gólt, az MTK szerződtette.

A történet hatásos, de kérdéseket vet fel. Korábbi posztban volt róla szó, hogy Béla bátyja, Ármin is focizott a Törekvésben. Nehéz elképzelni, hogy egy olyan családban, ahol két fiúgyermek magas szinten futballozik, az apa ennyire ignorálja a labdarúgást. Ábrahám kifejezetten büszkén pózol futballista fiai között egy fennmaradt fotón. Fontosabb azonban azt tisztázni, hogy Guttmann mikor került a válogatott keretébe. 1916. május 31-én az Az Ujság sportrovata arról számolt be, hogy a júniusi Magyarország - Ausztria válogatott mérkőzés előtt MLSz (Magyar Labdarúgó Szövetség) - ILSz (Ifjúsági Labdarúgó Szövetség) találkozó kerül megrendezésre és az illetékes bizottság összeállította az MLSz ifi válogatottját. A tartalékok között ott szerepel "Guttmann (Törekvés)".

valogatott1916torekves.JPG

A listában egyébként megtaláljuk Orth György nevét, aki később az MTK-ban Guttmann klubtársa volt, a meccs kijelölt csapatkapitánya pedig Erbstein Ernő, a Grande Torino majdani legendás trénere, akinek élete több ponton összekapcsolódott Guttmann Béláéval.

A mérkőzésen az MLSz ifi csapata 4:0 arányban legyőzte az ILSz legénységét. Guttmann a kezdőcsapatba nem került be, vélhetően nem kapott játéklehetőséget, gólt biztosan nem lőtt, a találatokat Donát (2), Csontos és Rábel szerezték.

A felnőtt válogatottban Guttmann egy Németország elleni barátságos mérkőzésen, 1921. június 5-én debütált a Hungária úton. Az ekkor már egy éve az MTK együttesét erősítő játékos bemutatkozása jól sikerült, a 29. percben a magyar csapat második gólját szerezve húsz méterről a német kapuba talált.

Ha ez volt az a válogatott mérkőzés, amelyre a Guttmann-szülők kilátogattak, méltán lehettek büszkék fiukra.

 

 

 

 

süti beállítások módosítása